Fényes nappal raboltak ki egy mozgássérült fiatalt

Vágólapra másolva!
A fülhallgatóját és az óráját vették egy fiatal fiúnak, aki mankókkal járt.
Vágólapra másolva!

Két 16 éves fiú és egy 15 éves lány együtt utaztak a buszon, majd szálltak le arról egy két mankóval közlekedő, mozgásában jelentősen korlátozott, náluk fiatalabb fiúval. Már a buszon kinézték feltűnő, aranyszínű óráját.

Leszállás után azonnal elé álltak, szorosan körbefogták, majd egyikük elkérte az órát, hogy felpróbálhassa. Miután erre a fiatal fiú nem volt hajlandó, kiabálni kezdett vele. A fenyegetésbe a lány is beszállt. Ezután átadta a fiú az órát.
Csakhogy a banda másik tagja a fiú fülhallgatóját is elkérte. Előbb azt sem akarta odaadni, de félelmében végül ezt is megtette.

A három fős banda ezután 60 forintot tett a zsebébe, és azt mondták, hogy ezzel ki van fizetve.
Az ügyészség a három fiatalt csoportosan, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy rablásával vádolja.