Kiderült: Portiktól kapott segítséget Juhász Péter

Juhász Péter
Vágólapra másolva!
Míg csütörtökön Juhász Péter, az Együtt alelnöke azt állította, hogy egy összeállítást készítettek Portik Tamásnak, addig pénteken már csak arról beszélt, hogy Juhász Facebook-posztjait nyomtatták ki az internetet használni nem tudó F. Erikának, aki Portik Tamás munkatársa. Juhász tagadta, hogy ismerné a jogerősen 15 évre elítélt bűnözőt, de azt elismerte, hogy – F. Erikán keresztül – Portiktól kapta azt a képet, amivel azt akarta bizonyítani, hogy Portik és Rogán Antal ismeri egymást.
Vágólapra másolva!

„Nem végeztünk sajtófigyelést, kinyomtattam a Facebook-bejegyzéseimet F. Erikának, mivel nem fér internethez”, ő pedig ezt a börtönben ülő Portik Tamásnak juttatta el – mondta az Origónak Juhász Péter a mai sajtótájékoztatója után. Az egészért senki semmilyen fizetséget nem kapott – tette hozzá az Együtt politikusa.

Tegnap még nem ezt mondta, saját Facebook-oldalán közzétett videójában kifejezetten a sajtófigyelés szót használta.

Juhász Péter F. Erikáról tegnap

„F. Erikával én például találkoztam. Ő Portiknak a talán titkárnője volt, vagy valami hasonló, nem emlékszem pontosan, hogy mit mondott a bemutatkozásnál. Ő egy dolgot kért tőlem, ez a tárgyalás után volt, amikor Portik volt, hogy ő nem ért az internethez, és Portik Tamás kíváncsi a hírekre. Ő pedig nem rendelkezik sajtófigyeléssel. Kérte, hogy nyomtassam ki számára az internetet, jelentsen ez bármit is. Tehát az történt, hogy megkértük egy kollégámat, aki sajtófigyeléssel foglalkozik. Összeállítottunk neki egy paksamétát, amiből ő tud dolgozni, és be tudott számolni a beszélőkön Portik Tamásnak. Ennyi volt az én kapcsolatom az ő kapcsolattartójával.”

Juhász sajtótájékoztatójáról egyébként a fél sajtó lemaradt, mert előbb a helyszínt változtatta meg, majd az időpontot is előbbre hozta: átment a KDNP-s Hollik István sajtótájékoztatójára.

Mint arról az Origo is beszámolt, Portik Tamás azzal dicsekedett a cellájában, hogy bábként mozgatja Juhász Pétert, az Együtt alelnökét – ezt nyilatkozta a TV2 hírműsorának, a Tényeknek Portik egykori rabtársa. Juhász Péter saját Facebook-oldalán azt állította,

csak a bíróságon találkozott Portikkal,

azt azonban elismerte, hogy sajtófigyelést készíttetett Portiknak, amit a titkárnőjén, F. Erikán keresztül juttatott el neki. Ma viszont már kifejezetten visszautasította, hogy sajtófigyelésről lett volna szó.

F. Erika nem fér az internethez

Juhász Péter ma arról is beszélt, hogy soha semmilyen segítséget nem adott Portiknak, Portik viszont neki igen. „Soha nem voltam semmilyen kapcsolatban Portik Tamással, életemben egyszer találkoztam vele, amikor a tárgyaláson azt vallotta, hogy tízmillió forintot adott át Rogánnak – mondta Juhász Péter az Origo kérdésére – Ekkor hallottam életemben először beszélni Portikot. Ezek után keresett meg az említett hölgy, hogy átadja azt a fényképet, ami bizonyítja, hogy Rogán találkozott Portikkal. Ez történt, és ekkor történt, hogy mivel nem fér internethez, kérte, hogy nyomtassam ki a Facebook-profilomat és -bejegyzéseimet és az ezzel kapcsolatos sajtócuccokat. Semmilyen alapítványt nem támogatott Portik, így az Igazmondó Alapítványt sem. Nem végeztünk sajtófigyelést, és olyan embernek segítettünk, aki nem jut internethez, így az egészért senki semmilyen fizetséget nem kapott” – mondta Juhász, aki most is azt mondta: mindenkit beperel, aki megírja a róla szóló negatív híreket, köztük az Origót is.

Vagyis ezek szerint Juhász Péter

Portiktól kapta azt a képet,

amivel bizonyítani akarta, hogy Portik és Rogán ismeri egymást. A képen ugyanakkor a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Portik háta mögött látható, és egyikük sem néz a másikra.

Ez az a kép, amiért Juhász Péter hálás volt F. Erikának Forrás: Juhász Péter/Facebook

Az Együtt politikusa később az RTL Klubnak nyilatkozva azt mondta: ez mintegy magánsegítség volt, és nem Portik Tamásról, hanem F. Erikáról szólt. Szerinte érthető, hogy minden szívességet megtett neki azután, hogy fényképet kaptak tőle. Azt viszont visszautasította, hogy Portiknak segített volna, szerinte csupán F. Erikának.

F. Erika használ internetet

Juhász Péter egyébként a korábbi sajtótájékoztatón – amiről a fél sajtó lemaradt – azt állította, hogy F. Erika kérte meg, hogy nyomtassa ki a tárgyalásról szóló cikkeket, mivel nem használ internetet. Azóta viszont kiderült, hogy ez nem felel meg a valóságnak, F. Erika naponta többször is használja, meglehetősen rutinosan a Facebookot.

Arra a kérdésre, hogy az Együttet tájékoztatta-e erről,

Juhász nem válaszolt,

csak azt közölte, hogy teljesen természetes, hogy akivel perben áll, arról gyűjt be információkat. Az Együtt alelnöke kijelentette: csak akkor látta Portik Tamást, amikor a Rogán Antal által ellene indított perben beidézték.

Juhász Péter állítása szerint csak egyszer látta Portik Tamást Forrás: MTI/Kovács Tamás

Portik a börtönből pénzelt

Ahogy azt már megírtuk, a Pesti Srácok írta szerdán, hogy Portik Tamás a börtönből pénzel egy ellenzéki politikust. Az internetes portál úgy tudta, hogy Portik szinte hencegett azzal, hogy a politikus az embere. A lap nem nevezte meg Juhász Pétert, de körülírta.

A Tények Extrában Portik egykori rabtársa, Menyhárt Attila tegnap azt állította: Portik előre tudta azt, hogy Juhász Péter mikor, melyik televízióban nyilatkozik, és a saját emberének nevezte.

Juhász Péter a Facebook-oldalán egy videót tett közé, amiben azt állítja, csak a bíróságon találkozott Portikkal. Azt azonban akkor még elismerte, hogy Portik titkárnője azt kérte tőle, hogy

készítsen sajtófigyelést Portiknak

az internetről, mert „ehhez ő nem ért”. Juhász ezt meg is tette. „Összeállítottunk neki egy paksamétát, amiből ő tud dolgozni, és be tudott számolni a beszélőkön Portik Tamásnak” – mondta még tegnap Juhász.

Hollik: Juhász beismerte

Hollik István kereszténydemokrata képviselő szerint Juhász Péter beismerte, hogy kapcsolatban áll a jelenleg börtönbüntetését töltő Portik Tamással. A politikus azt mondta: beismerő vallomásnak tekinthető Juhász Péter reagálása arra a hírre, hogy kapcsolatban áll Portikkal. Közölte: Portik Tamás egyik volt rabtársa azt mondta, hogy Portik tanácsokkal és pénzzel is segíti Juhász Pétert.
Hollik István felszólította Juhász Pétert, válaszoljon:

kapott-e pénzt Portik Tamástól,

és ha igen, mennyit és mit kellett azért tennie.