Trócsányi ellenzi a nemzeti hatáskörök elvonását

Trócsányi László
Trócsányi László igazságügyi miniszter sajtótájékoztatót tart a kötelező kvóta elleni kereset benyújtásáról
Vágólapra másolva!
Ellenzi az igazságügyi miniszter, hogy nemzeti hatáskört vonjanak el az Európai Unió tagállamaitól. Trócsányi László szerint ilyen, a lakosságot érintő nemzeti hatáskörbe tartozó ügy a betelepítési kvóta is, amelyben az októberi népszavazás az állami felhatalmazás megerősítését jelentheti.
Vágólapra másolva!

Trócsányi László szerint a lakosságot érintő döntések nem európai uniós, hanem nemzeti hatáskörben kell, hogy maradjanak.

Trócsányi László igazságügyi miniszter ellenzi a nemzeti hatáskörök elvonását Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az igazságügyi miniszter vasárnap a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy nem helyes, hogy egy nemzeti kérdésben az aktuális állam joga szimbolikussá válik.

A tárcavezető hozzátette,

Magyarországon az állami felhatalmazás megerősítését jelentheti az októberi népszavazás a kérdésben.

"Úgy gondolom, hogy innentől kezdve egy politikai vitát is lehet kezdeményeznünk - esetleg jogi vitát -, amely a magyar pozíciót egyértelművé fogja tenni" - mondta.

A miniszter szerint

az EU "deficitje" éppen az, hogy a lakosságot érintő fontos kérdéseket nem beszélik meg az emberekkel,

pedig a kvótát is csak széles konszenzussal lehetne megvalósítani.