Juhász Pétertől elköltözött gyerekei édesanyja

Juhász Péter beszél a "Szégyelld magad, Orbán" tüntetésen a Kossuth téren 2015 szeptember 13.
Juhász Péter beszél a "Szégyelld magad, Orbán" tüntetésen a Kossuth téren 2015 szeptember 13 - án. Élettársa nem bírt tovább a "rájuk nehezedő nyomást".
Vágólapra másolva!
Mostanában mintha eltűnt volna az Együtt politikusa. A Facebookon írta meg, mi áll a háttérben.
Vágólapra másolva!
Juhász Péter egy korábbi tüntetésen Fotó: Szabó Gábor - Origo

Juhász Péter korábban sokat szerepelt a hírekben. Nyár elején a Fidesz vagyonosodási vizsgálatot indított ellene, ő maga pedig sokszor támadta a kormánypárti politikusokat. Néhány hete viszont eltűnt. A Blikk szerint az Együtt alelnöke a Facebook-oldalán írta ismerőseinek, hogy

az utóbbi időszakban azért politizált kevesebbet, mert magánéleti problémáit kellett kezelnie.

Ugyanis párja, aki három gyerekük édesanyja, elköltözött tőle. A politikus arra célzott, hogy a munkájával járó politikai csatározások őrölhették fel a kapcsolatukat, és azzal magyarázta bejegyzését, hogy nem szeretné, ha egy bulvárlapból tudnák meg a szakítást. Azt is írta, hálás gyerekei anyjának, amiért eddig kibírta mellette.