Háromszáz forintnál többet is kaphatnak a tanárok a könyvosztásért

Tankönyveket csomagolnak a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.  munkatársai
Vágólapra másolva!
Ez az összeg csak az alap, ennél magasabb is lehet a díjazás, a megbízási szerződéstől függően.
Vágólapra másolva!

A diákonként folyósított 300 forintos tankönyvfelelősi összeggel a fenntartó saját belátása szerint rendelkezik – írja a Magyar Hírlap Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára írásbeli kérdésre adott válasza alapján.

Csak alap a diákonként 300 forint a könyvosztásért Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Klik fenntartásában működő iskolákban a 2016/2017-es tanévre a tankönyvfelelősök díjazására tanulónként 300 forint használható fel, a megbízási szerződéseket a tankerületek kötik meg a pedagógusokkal, akiknek a Klik a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. teljesítési igazolása alapján folyósítják a díjazást.

A diákonként 300 forint a háromszorosa a 2014/2015-ös tanév összegének. A fenntartó saját belátása szerint rendelkezik ezzel az összeggel. A tankönyvfelelősök közvetlenül az intézményektől, illetve fenntartóktól kaphatnak alap- vagy extra juttatást.