Gyermekpornográfiáért áll bíróság elé egy nyírségi férfi

Vágólapra másolva!
Csaknem ezer kiskorú fiúról gyűjtött össze képeket és videókat, azok egy részét eljuttatta külföldi ismerősének is. 
Vágólapra másolva!

Zsíros Zsolt,a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője elmondta, hogy tartással és átadással elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolták meg a férfit, aki 2015 tavaszától az interneten keresztül gyűjtötte a fotókat és a videókat kiskorúakról.

A csaknem háromezer felvétel a gyermekeket súlyosan szeméremsértő módon ábrázolja.

A vádirat szerint a felvételeket mobiltelefonján és egy memóriakártyán tárolta, de létrehozott egy internetes tárhelyet is, ahol szintén több képet elhelyezett. Külföldi ismerősének telefonon keresztül juttatott el a pornográf képekből.

A törvény szerint

három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki kiskorúakról pornográf felvételt szerez és tart, míg öt év is lehet a büntetés, ha másnak átadja.

Az internetes tárhelyen lévő felvételeket eltávolították, a férfi ellen börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.