Letagadták a szervezők a Tényeknek, hogy meghalt egy versenyző

Vágólapra másolva!
Letagadták a TV2 hírműsorának a hétvégi budapesti Ironman szervezői szombaton, hogy az egyik versenyző meghalt a célba érkezés előtt. A szlovák triatlonista szíve nem bírta az extrém terhelést, a mentők már nem tudták megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

Semmilyen komoly sérülés nem történt a versenyen – ezt válaszolták a hétvégi budapesti Ironman 70,3 szervezői a Tények megkeresésére szombaton. Az egyik versenyző azonban a cél előtt 200 méterrel rosszul lett, és életét vesztette.

A sürgősségire vitték

A 70,3-as Ironmanen 1,9 km-t kell úszni, 90 km-t biciklizni, majd 21,1 kilométert futni. Radoslav Okrucky szlovák triatlonista szíve nem bírta az extrém terhelést, futás közben összeesett. A Tényeknek a mentősök azt mondták, hogy

azonnal infúziót adtak neki, és biztosították a légzését, majd rohamkocsival vitték a sürgősségi osztályra.

Már nem akartak nyilatkozni

A szervezők azonban szombaton, az utolsó versenyző célba érése előtt azt mondták a Tények riporterének, hogy

fáradtság, dehidratáltság, illetve a kerékpáros esések miatt kisebb felületi sérülések ellátása volt csak a mentők feladata.

Később a verseny szervezői már nem kívántak nyilatkozni, de közleményükben azt írták, hogy minden lehetséges támogatást megadnak a gyászoló családnak. Az Origónál ma jelentkeztek a szervezők és levelükben lényegében kegyeleti okokkal magyarázzák, hogy sem szombaton, sem vasárnap nem mondták meg, hogy meghalt egy versenyző. A tragédia egyébként úgy derült ki, hogy vasárnap este egy szlovákiai újság megírta.

Radoslav Okrucky egy kislány édesapja volt.