Vágólapra másolva!
Pénteken az ország keleti részére adtak ki figyelmeztetést felhőszakadás miatt, nyugaton azonban már újra meleg lesz. Hétvégére pedig már visszatér a hőség. Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!

Pénteken az ország nagy részén többórás napsütésre lehet számítani, azonban keleten, északkeleten még több lesz a felhő. Főként a Tiszántúlon, illetve az Északi-középhegységben még többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, felhőszakadás, néhol jégeső, szélerősödés is lehet.

Forrás: OMSZ

A felhőszakadás veszélye miatt péntekre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.

A legalacsonyabb hőmérséklet 15–20, a legmagasabb 26–31 fok között várható.

A szombat ragyogóan napos strandidőt ígér, csak néhol fordul elő frissítő zápor, zivatar. Kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés: már szinte mindenhol 30 fok felett alakul a csúcsérték. Csak késő estétől nyugat, északnyugat felől alakulnak ki zivatarok.

Július utolsó napján késő estig nem számíthatunk lényeges időjárás-változásra: remek nyaralóidő esélyes sok napsütéssel és országos hőséggel (30–35 fok). Késő estétől nyugat, északnyugat felől alakulnak ki zivatarok.

Boldog névnapot, kedves Márták!

Nevük héber eredetű, jelentése úrnő, gazdasszony.
Ezen a napon ünnepelnek a Flórák is, akiknek neve virágot jelent. Latin mitológiai eredetű női név, a virágok és a tavasz római istennőjét hívták így.

Triatlonosok borítják a közlekedést a fővárosban

Triatlonverseny miatt több közösségi közlekedési járat menetrendje módosul Budapesten pénteken és szombaton.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint péntek este 10 órától szombat este 6 óráig lezárják a Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér–Hunyadi János út–Alagút utca–Alagút-Halász utcai lehajtó–budai alsó rakpart útvonalat. Nem lehet majd közlekedni ugyanebben az időszakban a pesti alsó rakpart, a Bem rakpart, a Műegyetem rakpart és a Budafoki út egy-egy szakaszán, a Dísz tér–Palota út útvonalon és a budai alsó rakparton sem, utóbbi út egészen vasárnap délután 5 óráig zárva marad.

A lezárások miatt a 15-ös és 115-ös, a 16-os, a 16A és a 116-os, a 105-ös, a 33-as és 133E buszok, a 916-os, és a 990-es éjszakai járatok és a 19-es villamos terelt útvonalon közlekedik, a 2-es villamos helyett pótlóbusz jár a Boráros tér és a Kossuth Lajos tér között.