Svájci autó vezetője és utasa halt meg az M1-esen

Tata, 2016. július 28. Összetört személyautó az M1-es autópálya 72-es kilométerszelvényénél, Tata közelében, ahol a gépkocsi egy utánfutóról az úttestre zuhant személygépkocsiba rohant, majd felborult 2016. július 28-án. A balesetben a személyautóban utazók közül egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Befejezték az M1-es autópályán Tatánál történt baleset helyszínelését, melyben egy svájci autó utasa a helyszínen meghalt, sofőrje a kórházban vesztette életét - közölte honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint csütörtökön délután a sztráda Budapest felé vezető oldalán a belső sávban a svájci személygépkocsi szabálytalan sávváltás miatt egy román tehergépkocsi utánfutójának ütközött. A sofőr elvesztette uralmát járműve felett, az autó a vízelvezető árokba csapódott és felborult.

Összetört személyautó az M1-es autópálya 72-es kilométerszelvényénél, Tata közelében Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A baleset következtében a román teherautóról az utánfutó leszakadt, a rajta szállított személyautó az úttestre esett és több métert csúszott. Az érintett útszakaszon a szakemberek a műszaki mentést befejezték, a forgalom zavartalanul haladhat.

Azt egyelőre nem tudni, milyen állampolgárságú emberek haltak meg a balesetben.