Önkormányzati sztrájk lesz szeptemberben

Vágólapra másolva!
Szeptemberben egész napos munkabeszüntetést tartanak az önkormányzati köztisztviselők, akik továbbra is átlagosan 30 százalékos béremelést akarnak - mondta a Magyar Nemzetnek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Vágólapra másolva!

A lap szerdai számában azt írta, az érdekképviselet olyan időpontot akart választani, ami nem zavarja az október 2-ra kiírt kvótareferendumot. A demonstrációt szeptemberben mindenképpen meg kell tartani, mert októbertől kérik a béremelést - mondta Boros Péterné.

Az érdekképviseleti vezető azt is elmondta, nemcsak a béremeléssel kapcsolatban fogalmaztak meg javaslatot, hanem olyan átmeneti szabályokat is felvetettek, amelyek az állami tisztviselőkre és a köztisztviselőkre vonatkozó előírások között rendeznék az önkormányzati tisztviselőkkel kapcsolatos kérdéseket.