33 milliót vitt el a könyvelőket kifosztó álrendőr

Vágólapra másolva!
Lakossági bejelentésre hivatkozott a könyvelőirodát átvizsgáló egyenruhás, de gyorsan kiderült róla, hogy csak játssza a rendőrt. A férfi 33 millió forintot zsákmányolt az alkalmazottaktól.
Vágólapra másolva!

Tizenöt év fegyházra ítélhetik a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki a V. és XIII. Kerületi Ügyészség szerint magát rendőrnek kiadva rabolt ki egy irodát Budapesten.

Belentésre hivatkozott

A bűncselekmény 2009 augusztusában történt, de az ügyészségek csak most emeltek vádat a más büntetés miatt jelenleg is jogerősen elítélt férfivel szemben. Vádiratuk szerint a 41 éves elkövető rendőregyenruhában

oldalán pisztolytáskával, benne fegyvernek látszó tárggyal lépett be a könyvelőirodába.

Állította, hogy lopásról kapott bejelentést, de annak ellenére is intézkedni akart, hogy az iroda alkalmazottjai cáfolták a lopás hírét.

Lebukott, bekeményített

A vádlott igazoltatni is akarta a dolgozókat, egyiküknek azonban feltűnt, hogy

rendőrjelvényéről hiányzik a sorszám.

Mikor ezt szóvá tette, a férfi ideges lett: megragadta a nőt, egy székre ültette és gyorskötözővel hátrabilincselte kezeit.

Ezután az álrendőr elindult volna az iroda felé, a megkötözött nő azonban felugrott és útját állta.

Válaszként a támadó kigáncsolta, úgy, hogy az asszony arccal előre a földre esett.

Milliók maradtak nála

A vádlott ekkor már biztosra ment, a földön fekvő sértett lábait is rögzítette, majd megkötözte a másik alkalmazottat is. Végül átkutatta az irodát, és

egy fémkazettát zsákmányolva 33 millió forintot vitt el,

sorsára hagyva a megkötözött alkalmazottakat – a kár egyébként a támadó elfogása után sem térült meg. Az álrendőrt jelentős értékre elkövetett rablással és személyi szabadság megsértésével vádolják, a 15 éves, maximális büntetési tételt pedig büntetett előélete miatt kéri a vádhatóság.