Egy csomag miatt zárták le a Keleti pályaudvart

ÉPÜLET épületrész FOTÓ FOTÓTÉMA Keleti pályaudvar KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személykocsi tükröződés vonat
Budapest, 2015. március 18. Az Osztrák Vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt vasúti személykocsik a Keleti pályaudvaron 2015. március 18-án. A MÁV-Start 55, 140 kilométeres sebességre képes vasúti személykocsit vásárolt az ÖBB-től miután az áttért 160-200 kilométeres óránkénti sebességre. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Keleti teljes területét lezárták egy őrizetlenül hagyott poggyász miatt, a pályaudvar nem fogad és nem indít vonatokat. Bomba ugyanakkor nem volt a poggyászban.
Vágólapra másolva!

Rendőrségi szakértők vizsgálták meg a Keleti nagycsarnokában felejtett csomagot, a gyanús poggyász miatt a pályaudvart is kiürítették. Az Origo kérdésére a rendőrség közölte, a csomagban

nem találtak robbantásra alkalmas anyagot vagy robbanószert,

a „lakosságvédelmi intézkedés” pedig háromnegyed tizenegykor befejeződött.

Elfelejtett bőrönd okozott pánikot

Korábban a 24.hu számolt be róla, hogy egy őrizetlenül hagyott poggyász miatt lezárták a Keletit – a csomagról egy pályaőr szólt az illetékeseknek.

Gyanús csomag miatt ürítették ki a Keletit, az ott felejtett poggyászban azonban nem találtak robbanóanyagot a rendőrök. A kép illusztráció Forrás: MTI/Illyés Tibor

A MÁV tájékoztatása szerint a rendőrök fél tízkor zárták le a Keleti pályaudvar csarnokát, majd délelőtt tíz órakor a pályaudvar teljes területét.

A pályaudvar ezért egészen tizenegyig nem indított és nem fogadott vonatokat.

A közlekedés már újraindult,a korábbi lezárás miatt ugyanakkor vonattorlódások, jelentős késések alakultak ki az érintett vonalakon.