Leordította a késes rabló fejét az eladónő

bácsbokod
A fiatalkorú gyanúsított mutatja, hogyan lépett be a vegyesboltba
Vágólapra másolva!
Kést villogtatva lépett be a vegyesboltba, másodpercek múlva azonban már menekült a bácsbokodi kamasz, az eladónő szabályosan elüldözte. A fiú több betörést is elkövethetett.
Vágólapra másolva!

Rablás kísérlete miatt felelhet az a 16 éves bácsbokodi fiú, aki július 21-én késsel, maszkká alakított sapkában próbálta megszerezni egy helyi vegyesbolt bevételét.

Kikergették a boltból

Az eladónővel azonban nem bírt:

az asszony úgy ráordított a pénzt követelő fiúra, hogy az inkább a menekülést választotta, útközben eldobva a maszkot is.

A bajai nyomozók két órán belül elkapták a gyanúsítottat, akiről kiderült, hogy a rablást megelőző két napban Csávolyban és Bácsbokodon is kocsmákba törhetett be – emiatt lopás gyanújával is eljárást indítottak ellene.

A fiatalkorú gyanúsított mutatja, hogyan lépett be a vegyesboltba Forrás: Police.hu

A fiatalt őrizetbe vették a bajai rendőrök, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.