Hello Wood: erdei közfürdő is van az ország legújabb falvában

hello wood
Vágólapra másolva!
...pont rálátni a brazil függőágytanyáról. 30 ország alkotói építették fel állandó nyári egyetemüket a Hello Woodon.
Vágólapra másolva!

A Kapolcs melletti Csóromföldén felépült campus egész évben nyitva áll a nemzetközi kreatív projektek előtt Forrás: Somoskői Gábor

Erdei közfürdő, japán faégető műhely, brazil függőágytanya - a Hello Wood idén folytatta a 2015-ben elindult Project Village-et, amely során

építészek, dizájnerek, képzőművészek és diákok tervezik meg a számukra ideális faluközösséget.

A Hello Wood idén már saját földterületen, a Csórompuszta melletti Csóromföldén tartotta nemzetközi építészeti fesztiválját és nyári egyetemét, amelynek keretében14 projekt készült el. Az építmények a korábbi évekkel ellentétben már nem vándorolnak tovább, itt találta meg végső helyét az új Project Village.

A fiatal építészek és művészek közösen dolgoznak az új Falu-Projekten Forrás: Somoskői Gábor

A Hello Wood nomád közössége a letelepedés jegyében már hosszabb távra tervezett olyan világhíres alkotók, építészirodák és egyetemek részvételével, mint a német Markus Heinsdorff, a portugál FORA, a Moszkva-New York-Zürich tengelyen mozgó Kosmos Architects, a zürichi székhelyű Urban Think-Tank, a Columbia University, a Cambridge-i és az Oxfordi Egyetem, a San Diego State University, a londoni Goldsmith University, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. A falut először a Művészetek Völgyébe érkezők láthatják, utána pedig egész évben látogatható és lakható lesz.

A Letelepedés rítusai címet viselő táborba mintegy harminc országból érkeztek diákok és csoportvezető építészek, hogy Csóromföldén felépítsék a Hello Wood állandó faluközösségének alapjait. A csapatoknak meg kellett küzdeniük a viszontagságos időjárással is, hiszen a tábor első napjaiban komoly viharok és jégesők nehezítették a szabadtéri munkát.

hanem egy valódi település részeivé váljanak, így alkalmazkodva a közösség igényeihez és mindennapjaihoz" - mondta Muszbek Johanna, a Project Village kurátora.

Mindenki új, hosszú távú tervekkel érkezett a kurzusra Forrás: Somoskői Gábor

Az installációk között van a fürdés rítusait a római recept alapján újraértelmező erdei közfürdő, ősi japán technológiát Csóromföldére átültető faégető és fakezelő műhely, a guaraní indiánok házainak szerkezetét a modern brazil strukturalizmussal ötvöző függőágyház. Elkészült Csóromfölde első katedrálisa, első típusháza, valamint első remeteháza is.

A Hello Wood független oktatási platform, amely évente rendezi meg Európa egyik vezető építészeti nyári egyetemét, amely workshopból, előadásokból és szimpóziumból áll. A Hello Wood Magyarország egyetlen angol nyelvű építészeti nyári egyeteme és fesztiválja, így egyedülálló lehetőséget biztosít a nemzetközi csapatokban dolgozó magyar diákoknak, hogy konkrét helyzetekben gyakorolhassák az angol építészeti szaknyelvet. A Hello Woodon készült munkák két fő jellegzetességet hordoznak magukon: nagyrészt fából készülnek, valamint ötvözik a művészi megközelítést a társadalmi gondolkodással. A tábor 2015-ben elnyerte a rangos Architizer A+ Awards "Learning" kategóriájának díját, sőt, a kategória közönségdíját is a magyar csapat kapta.

Egy olyan campus létrehozásán dolgoznak, amely egész évben nyitva áll az építészek, képzőművészek, társadalomtudósok előtt. Ahol ugyanúgy megtalálhatóak a szakrális terek, mint a falu lakóinak igényeit kiszolgáló raktárak és szerszámoskamrák, vagy a közös főzésre alkalmas szabadtéri konyhák - mondja Pozsár Péter, a Hello Wood egyik alapítója.

Művészek és mérnökök közösen építik az új falut Veszprém megyében Forrás: Somoskői Gábor

A Hello Wood Project Village 2017-ban folytatódik, az idén elkészült épületek bővülésével, újraértelmezésével.