A gyomrában csempészte a kokaint

bilincs rendőrség
A man with handcuffs, Germany, city of Braunlage, 12. January 2015. Photo: Frank May
Vágólapra másolva!
Egy kiló drogot nyelt le a brazil férfi, rosszul volt, és zavartan viselkedett, ez tűnt fel a vámosoknak Ferihegyen.
Vágólapra másolva!

A zöld folyosón lépett be, tehát nem jelentett be semmilyen árut a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Zürichen keresztül Sao Paulóból érkező 35 éves brazil férfi.

Már előzetesben van a brazil drogcsempész Forrás: Picture-Alliance/AFP/Frank May


Zavart viselkedése azonban feltűnt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreinek, akik megállították, és csomagjait, valamint ruházatát is átvizsgálták.

A vámvizsgálatkor a férfi nagyon izzadt és remegett, ezért a pénzügyőrök feltételezték, hogy kábítószernyelővel van dolguk.

Az utas elmondta, hogy száz darab, kokainnal teli kapszulát nyelt le. A pénzügyőrök kórházba szállították a brazil férfit, ahol a röntgenvizsgálat is igazolta, amit elmondott. A férfit a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói kábítószer birtoklásának gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

A gyanúsított szervezetéből eltávolított száz darab kapszulák az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint kokaint tartalmaznak.

Az összesen egy kilogrammnyi drog feketepiaci értéke 20 millió forint.