Mellrákra hivatkozva csalt el milliókat

Vágólapra másolva!
Mellrákműtétre kért adományokat, így összesen 14 millió forintot kalapozott össze egy győri nő, aki egy éven át hitegette betegségével a támogatóit.
Vágólapra másolva!

Tizenöt sértettet tévesztett meg a győri járási nyomozó ügyészség szerint egy helyi nő, aki tizennégy millió forintot csalhatott el, nem létező betegségére hivatkozva.

Hamis papírokat szerzett

A mellrákra hivatkozó asszony 2014 és 2015 tavasza között több ismerősét is megkereste, hogy anyagilag támogassák mellrák elleni harcában. Azt állította, hogy betegségén már csak az őssejtterápia segíthet, ennek 12 milliós költségét azonban csak utólag finanszírozza az állam.

A hitelesebb összképhez az asszony hamisított orvosi dokumentációt is bemutatott: sokan hittek neki,

a becsapott adományozóktól olykor 25 ezer, máskor viszont közel 6 millió forintos támogatást is kapott.

Sikerült megtévesztenie egy plébánost is: egyházközségétől 2 millió forintot kért volna, a pénzhez pedig csak azért nem jutott hozzá, mert elutasította, hogy a plébános egyházi testület elé vigye a támogatás ügyét.

A vádlott egyébként sosem volt mellrákos, melleit viszont plasztikáztatta. A 31 éves nőt jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással és összesen tizenhat bűncselekmény elkövetésével vádolja a győri ügyészség.