Piros riasztás a heves esőzés és a viharos szél miatt

Vágólapra másolva!
Az egész országban sok esőre figyelmeztet szombaton a meteorológiai szolgálat: nyolc megyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett csaknem mindenhol viharos szélre is készülni kell.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki veszélyjelzésében azt írta: dél, délkelet felől intenzív csapadék érkezik.

A sok eső veszélye miatt piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adtak ki

  • Baranya, Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Csongrád,
  • Hajdú-Bihar,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg
  • és Tolna megyére.

Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 50 milliméter csapadék hullhat.

Budapestre és Pest, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Veszprém és Zala megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Szintén a sok eső veszélye miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Azt írták: az eső, zápor mellett helyenként zivatar is valószínű.

Az Alföld délkeleti felén már szombat reggelig a csapadék mennyisége több helyen is meghaladhatja az 50 millimétert.

Az intenzívebb csapadékhullás zónája szombat reggel már inkább a Dunántúl keleti felén, az Alföld északi részén, az Északi-középhegységben valószínű. Az Alföldön reggel, délelőtt átmenetileg mérséklődik a csapadék, de napközben újabb hullámban várhatók záporok, néhol zivatarok. Szombat estétől pedig kiemelten az északkeleti országrészben valószínű jelentős csapadék. Összességében az országban szombat estig sok helyen hullhat 30–50, egyes helyeken akár 80 millimétert meghaladó csapadék, de nyugaton, északnyugaton kisebb mennyiség várható.

Erős lesz a szél

Kiemelték továbbá, hogy az északi, északkeleti szél fokozatosan erősödik, hajnalig helyenként, később több helyen is viharossá fokozódik. A Dunántúlon és az Alföldön a legerősebb széllökések jellemzően elérhetik a 60-70 kilométer/órát, de főként reggel az Alföldön, illetve reggel, délelőtt a Dunántúlon 70-80 kilométer/órás széllökésekre is számítani lehet. A Mecsekben, a Dunántúli-középhegységben esetleg 80 kilométer/óra feletti széllökések is kialakulhatnak.

A viharos szél veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 13–16 Celsius-fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet általában 15–20 fok között alakul, de a Nyírségben melegebb lesz, ott 21–25 fok is lehet.