Ötletpályázatot írtak ki a Gellérthegy megújítására

napfelkelte, hajnal, Budapest, Citadella, szabadság-szobor, Gellért-hegy,
Vágólapra másolva!
Nyílt, kreatív ötletpályázatot hirdetett a Miniszterelnökség a Gellérthegy megújítására.
Vágólapra másolva!

A 40 millió forintos összdíjazású ötletpályázat kiemelt célja olyan alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, amely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett - közölte a Lechner Tudásközpont.

Forrás: MTI/Kovács Sándor

Tájékoztatásuk szerint a széles körű alkotói szabadságot biztosító ötletpályázat kiemelt törekvése a Citadella épületére vonatkozó hasznosítási javaslat feltárása. A pályázóktól olyan megoldásokat várnak, amelyek megvalósítható, fenntartható módon válaszolnak a Gellérthegy jelenlegi rendezetlen körülményeire, hogy a helyszín vonzó környezetalakítással, releváns területhasználattal képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni.

A pályaművek postára adásának határideje október 3. A legnagyobb elérhető díjösszeg 8 millió forint; minden pályázó csupán egy munkával vehet részt a megmérettetésen.