Kamerák előtt lopott, azonnal elfogták

Vágólapra másolva!
Percek alatt elfogták azt a férfit, aki egy alvó ember telefonját lopta el a 4-6-os egyik megállójában. Néhány napja a 4-6-os villamosan egy másik – szintén alvó férfi – mobilját lopták el. Mindkét esetről készült felvétel, ez alapján kapták el a tolvajokat.
Vágólapra másolva!

Egy alvó, ahogy a rendőrök fogalmaznak, magatehetetlen ember telefonját lopta el egy férfi a Nyugati téri 4-6-os villamosmegállóban. A táskájából vette ki a mobilt, majd átsétált a másik oldalra.

Az egészet felvette egy térfigyelő kamera – a videón jól látszik minden. A rendőrök percekkel később, még a helyszínen elfogták a tolvajt.

Kipakoltatták a zsebeit, ekkor került elő a lopott telefon. A férfit nem sokkal később kihallgatták, és eljárást indítottak ellene.

Néhány napja a 4-6-os villamoson szintén egy alvó férfi telefonját vette el egy másik férfi, ahogy azt az Origo is megírta. Arról is készült videó.

Neki társa is volt, egy fiatal nő. Ellenük is eljárás indult.