Százak fizethettek rá az ELTE nevével hirdetett táborra

A Csillebérci Szabadidő Központ területén lévő Challangeland kalandpark.
Tizenhárom gyerek sérült meg a csillebérci kalandparkban 2016.05.22-én.
2016.05.23.
A Csillebérci Szabadidő Központ területén lévő Challangeland kalandpark. Tizenhárom gyerek sérült meg a csillebérci kalandparkban 2016.05.22-én. 2016.05.23.
Vágólapra másolva!
Nyári gyerektáborozást és diákmunkát ígért, végül csak a pénzt gyűjtötte be az SDM programszervező cég, az ELTE hírnevével is visszaélhettek a nagy volumenű blöff során. Szülők és tábori dolgozónak jelentkező egyetemisták is szeretnék számon kérni a rejtélyes Stephen D. Miltont – a  cégvezető nevéhez saját lovagrend és törölt hazai cégek sora köthető.
Vágólapra másolva!

Annyira hivatalosnak, jól szervezettnek tűnt az egész,

– egybehangzóan erről beszéltek az Origónak az SDM-gyermektáborok kárvallottjai.

Mint megtudtuk, akár

több száz családot és sok egyetemistát is megtéveszthetett az a cég,

amelyik Csillebércen és Sopronban ígért nyári táborozást a befizetőknek, végül azonban sorra lemondta a rendezvényeket – anélkül, hogy visszautalta volna a pénzt.

Gyerektábort reklámoztak

Értesüléseink szerint a SDM Global Enterprises Ltd. fejenként 35 500 forintot kért a hatnapos rendezvényekért: táboronként három-három turnust indítottak volna.

Kalandpark a csillebérci szabadidőközpont területén. Ide, Csillebércre érkeztek volna az SDM-ben bízó családok gyermekei is Fotó: Marton Szilvia - Origo

Programként sportolási és túralehetőséget, tábortüzet és foglalkoztatótermeket ígértek a befizetett, 8–12 éves gyerekeknek – a jelentkezőket emellett családi kedvezményekkel és részletfizetési lehetőséggel csábították.

A szervező látszólag profin dolgozott.

Részletes honlapon és Facebook-oldalon hirdették a táborozást – a megkeresésre gyorsan reagáltak, a „lawyer”-ként, máskor „chief counsel”-ként bemutatkozó dr. Nagy Balázs válaszolt a levelekre.

Foglaltak, majd eltűntek

A hitelességet erősítette, hogy az SDM Global Enterprises 200-200 főre

időpontot és szállást foglalt a beharangozott táborokhoz.

Ha egy aggódó szülő érdeklődött volna, a csillebérci és a brennbergbányai szabadidőközponttól is megnyugtató választ kap – legalábbis egy ideig, hiszen információnk szerint az SDM már a foglalás utáni előleget sem fizette ki a táborhelyeknek.

Mintha hivatalos lenne

A legnagyobb, duplán is működő trükk azonban az ELTE nevének felhasználása volt. A cég ELTE-s, tanárszakos hallgatóknak kínált nevelői munkát a nyári táborokban,

az ajánlatot az egyetem hallgatói önkormányzatának egyik tanárképzési referense közvetítette ki.

"Január végén kaptuk a levelet, hogy van ez a munka, amit talán kötelező gyakorlatként is elszámolhatunk majd. Persze, hogy érdekelt a lehetőség” – mondta az Origónak Mátyás, aki közel nyolcvan hallgatótársával együtt jelentkezett nevelői pozícióra.

Mint mesélte, az ELTE látszólagos részvétele miatt fel sem merült benne, hogy átverésről lehet szó: a HÖK-ös munkatárs kétszer is emlékeztette őket a jelentkezésre, az SDM vezetője,

egy Stephen D. Miltonként bemutatkozó férfi pedig az ELTE TTK lágymányosi kampuszában tartott előadásokat

a nyári munkáról.

Bizalom helyett pénzt kért

„Az első gyanús jel az volt, hogy Stephen nyolcezer forintos regisztrációs díjat kért minden jelentkezőtől – mesélte Mátyás. Milton arra hivatkozott, hogy

A hallgatók ennek ellenére befizették a díjat, és szerződést kötöttek az SDM Global Enterprisesszal.

A jelek azonban sokasodtak: a beígért felkészítőórákból csak egy szabadulószobás játék jött össze, illetve két találkozó, ahol Stephen D. Milton a saját céljairól és önmagáról mesélt.

A hallgatók közül többen ekkor már komolyan aggódtak. Az sem ígért sok jót, hogy

a munkát ajánló HÖK-referens minden panaszlevelet hárított – mondván, a programot egy külsős cég szervezi, ami semmilyen kapcsolatban nem áll az ELTE-vel.

Minden elmaradt, a pénz is

Június elejére aztán kiderült, hogy az elsőként tervezett, zánkai tábor „létszámhiány miatt” elmarad – mára pedig az is egyértelművé vált, hogy az SDM nem tartja meg a csillebérci és a brennbergbányai táborokat sem. A hoppon maradt egyetemistáknak hiába garantálták, hogy ilyen esetben visszakapják a regisztrációs díjat: ennek határideje június vége volt, pénzt azonban máig nem láttak.

Többen is számon kérték Stephen D. Miltont a nevelőnek jelentkező hallgatók közül – csak ritkán kaptak választ Forrás: Origo

A név a lényeg

A hallgatók vesztesége félmillió forint feletti – ez azonban eltörpülhet a nyári táborok befizetőinek veszteségéhez képest, ha sokan ráharaptak a hirdetésre. Pontos adatok egyelőre nem ismertek, de tudható, hogy az SDM több száz jelentkezővel és 35500 forintos részvételi díjjal számolt.

Ebből látszik, hogy

az egyetemisták bevonása nem a nyereségről, hanem a program hitelesítéséről, az ELTE nevének felhasználásáról szólt.

A nevelők névsora, fényképe a cikkünk megjelenéséig megtalálhatóak voltak a táborszervező honlapján. Ekkor még az üzleti ajánlatok is, annak ellenére, hogy Nagy Balázs, az SDM Global Enterprises állítólagos képviselője elismerte az Origónak:

a projekt megbukott.


Nagy szerint ugyanakkor szó sincs visszaélésről – a program kudarca technikai okokon és létszámhiányon múlt. Az SDM képviselője szerint már elkezdték a tábori jelentkezési díjak visszafizetését, és napokon belül megindul a nevelők kártalanítása is.

Rögtön visszaküldik?

Sikerült elérnünk az egyik tábori befizetőt. Mária a július 11-én induló csillebérci turnusra küldte volna el gyermekét – 35 ezer forintot fizetett be a szervezőknek egy külföldi bankszámlára, július 7-én viszont arról tájékoztatta az ezúttal „lawyer” titulust használó Nagy Balázs, hogy a tábor elmarad, a regisztrációs díjat pedig még aznap visszautalják számára.

„A pénz azóta sem érkezett meg, ahogy a PR-osztály levélben emlegetett kompenzációs ajánlata sem” – mesélte a magát becsapottnak érző nő, aki szívesen találkozna más érintett szülőkkel is, és nem zárja ki, hogy pertársaságot alapítanak jussuk visszakövetelésére.

A központot sem találtuk

Mint másokat, őt is megtévesztette az ELTE és a felkészült nevelők emlegetése, ezért bízott az SDM Global Enterprises ajánlatában. Pedig a cég honlapja is gyanút kelthetett volna,

az SDM-et a hangzatos nevű Future Generations International Youth and Children's Organization magyarországi tagjaként mutatják be.

Ilyen szervezetnek viszont nincs nyoma a neten,

– ha rákeresünk, ismét csak a Táboroztatás.hu honlapot találjuk.

Stephen D. Milton neve sehol sem jelenik meg a hivatalos honlapon, bár ő az SDM tulajdonosa – és ő toborozta a nevelőket, ő reklámozta a programokat a Facebookon is. A cégnek vagy képviselőinek emellett nincs az oldalon elérhető telefonszámuk sem.

Ha kicsit tovább kutatunk, az is kiderül, hogy az SDM Global Enterprises Ltd.-t tavaly szeptemberben, Angliában alapították, Horsham városában. A helyi vállalati információs oldal szerint máig nincs kimutatható bevételük, igaz, adósságuk sem.

Angliában jegyezték be a céget, amelyik Csillebércre szervezett volna gyerektábort Forrás: Origo

Coach és lovag

A céget a nyilvántartás szerint Dömötör István és Szöllősi Adél létesítették – úgy tudjuk, élettársakról van szó.

Dömötör Istvánt többen is azonosították Stephen D. Miltonnal Forrás: Origo

Dömötör Istvánról egyébként forrásaink úgy nyilatkoztak, hogy ő maga Stephen D. Milton. A magát coachként, üzlet- és életvezetési tanácsadóként jellemző Miltonnak egyébként saját lovagrendje is van, ismeretlen számú tagsággal.

Törölt, felszámolt, eltiltott

Az SDM-nek ugyan nincs nyoma a hazai céges nyilvántartásban, Dömötör nevére keresve viszont már több találatot is kiad az Opten. A férfi nevéhez nyolc, felszámolás vagy kényszertörlés alatt álló magyar cég köthető, közöttük a Beautiful Ladies Kft. vagy a Mondén Social Club Zrt. Az összesítésből az is kiderül, hogy

Dömötör Istvánt itthon hat évre, egészen 2019 októberéig eltiltották a cégvezetéstől

– ez megmagyarázhatja a külföldi cégalapítást is.

Bedőlt, felszámolt, törölt cégeket jelez a Dömötör nevéhez kötődő összesítés Forrás: Opten.hu

Nem tudták, nem is az ő dolguk

Érdeklődtünk az ELTE kommunikációs osztályán, ahol megerősítették, hogy már vizsgálódnak a gyanús táboroztatás és a hallgatói önkormányzat esetleges érintettsége miatt. A helyi HÖK-öt is megkerestük – ők pedig

pontosan úgy reagáltak, ahogy a nevelői munkát meghirdető munkatársuk.

Hangsúlyozták, a tábort egy külsős cég szervezte, a továbbiakra nincs rálátása a HÖK-nek – és az egyéni szerződések miatt nincs jogi felelőssége sem. Válaszuk szerint azt sem tudták, hogy Stephen D. Milton regisztrációs díjat szed a jelentkezőktől. A hallgatói önkormányzat mindenesetre úgy véli, ők nem követtek el mulasztást, épp ezért

belső vizsgálatot sem indítanak a történtek után.

Levelükből az is kiderül, hogy az SDM Global Enterprises ingyen tarthatott előadást az ELTE Lágymányosi campusán, „hogy a hallgatók feltehessék kérdéseiket a lehetőséggel kapcsolatban”. Kérdéseinket feltettük a rendőrségnek is, ha válasz érkezik, frissítjük cikkünket.

Névtelenül cáfolt

Pénteken sikerült elérnünk SDM egyik, állítólagos illetékesét: egy ideges férfi vette fel a telefont, aki

többszöri kérésünkre sem árulta el nevét,

viszont arról beszélt, hogy már folyamatban van a nevelők kifzetése. A nyilatkozó szerint tévedés, hogysok károsultról lenne szó - szerinte csak egy szülő fizetett be az elvileg több száz főre meghirdetett táborokra.

"Rajta kívül több tucatnyian jelentkeztek még, de szabálytalanul, vagy hamis neveket adtak meg" - állította a névtelen illetékes, aki jogi következményeket emlegetett cikkünkkel kapcsolatban. Hozátette, hamarosan ez az a szülő is megkapja pénzét, ami csak a nemzetközi átutalások rendszere miatt késlekedik.Az egy befizető említése azért is érdekes, mert a dr. Nagy Balázs néven bemutatkozó levélíró még úgy fogalmazott: " A tábori jelentkezési díjak visszafizetése már megkezdődött".

Közös feljelentés jöhet

Nyolcvannál is több egyetemistát érinthet az elmaradt nyári táborok botránya - tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő, az ügyet közelről ismerő forrásból. Információink szerint a nevelőknek mára elegük lett a várakozásból, hétfőn közös feljelentésre készülnek, a regisztrációs díjak elmaradt visszafizetése miatt.

A taboroztatas.hu tartalmait cikkünk megjelenése után, pénteken jelszóval védték le, így a nevelők és a nyári táborok adatai már nem elérhetőek a legtöbb felhasználó számára.