Vágólapra másolva!
Évek óta tartott a terror: a bántalmazott örkényi asszonyt az utcára sem engedte ki férje, szökési kísérletek miatt pedig újabb veréssel állt bosszút.
Vágólapra másolva!

Kapcsolati erőszak gyanújával indított eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság egy 36 éves örkényi lakos ellen. A rendőrség adatai szerint a férfi rendszeresen bántalmazta feleségét, akivel közel húsz éve éltek együtt. Emellett

akadályozta az asszony szabad mozgását, és sokszor bezárta őt közös örkényi otthonukba.

Hajánál fogva őrizte

A sértett többször elszökött – ez történt június 22-én is, amikor egy dabasi ismerőshöz menekült.

Férje utolérte, és újra megverte, ahogy a dabasi vendéglátót is – mindketten könnyebben sérültek.
Az agresszív férfi ezután kényszerítette feleségét, hogy vele tartson a dabasi vasútállomásra.

Az asszony itt is többször próbált elmenekülni, de férje hajánál fogva visszatartotta.

A rendőrök 2016. július 12-én elfogták és a Dabasi Rendőrkapitányságra vitték a férfit, ahol kihallgatása után őrizetbe vették. A gyanúsított beismerő vallomást tett - a bűntény miatt hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.

Százból egyről tudnak

A kapcsolati erőszak látenciája rendkívül magas: a NANE jogvédő egyesület szerint

száz esetből jó ha egyet regisztrálnak

a hivatalos statisztikákban. Wirth Judittól, a szervezet munkatársától úgy tudjuk, 2013 óta hivatalosan 538 kapcsolati erőszakot tartanak nyilván, és 462 esetben nő az áldozat a BM statisztikái szerint.

Nem szól, vagy akadékoskodik

A passzivitás ráadásul nem csak a szégyenérzetből vagy megfélemlítésből fakad, gyakran az igazságszolgáltatást is jellemzi.

A lakásból sem engedte ki feleségét az örkényi férfi, gyakran bántalmazta is az asszonyt a rendőrség szerint Forrás: Thinkstock

Wirth Judit maga is sok olyan esettel találkozott, amikor a kihívott járőr nem ajánlotta fel a feljelentés lehetőségét – a sértett viszont azt hitte, hogy a telefonhívással már automatikusan megkezdődött az eljárás.

Máskor

az elfelejtett orvosi látlelet miatt csuklóztatják

a láthatóan megvert bejelentőket, vagy a bíróság és a rendőrség pingpongozik velük az illetékesség hiányára hivatkozva. Eközben a NANE adatai szerint Magyarországon hetente egy nő hal bele a családon belüli bántalmazásba, és minden ötödiket éri a kapcsolati erőszak valamilyen formája.