Mi marad a Péterfy-kórházból?

bejárat ÉPÜLET épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA Budapest, 2011. március 4.
A Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ főbejárata a VII. kerületi Péterfy Sándor utcában. A felvétel 2011. február 25-én készült. 
MTI Fotó:
Budapest, 2011. március 4. A Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ főbejárata a VII. kerületi Péterfy Sándor utcában. A felvétel 2011. február 25-én készült. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Legalább 2020-ig nem várható jelentős átszervezés a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ esetében, amely a kormány jelenlegi álláspontja szerint a kórházfejlesztések után nem csak ápolási otthonként működhet tovább – írja a Magyar Nemzet a hétfői számában.
Vágólapra másolva!

A Fiumei úti baleseti központ traumatológiája a Haller utcai új kórház épületébe költözik, ezután alakul át a Péterfy Sándor utcai intézmény ellátása is – tudta meg a lap Sásdi Antal főigazgatótól.

A főigazgató szerint a Péterfy Sándor utcai épületben maradna a belgyógyászat, a neurológia és az onkológia is, valamint az Alsó erdősor utcai telephelyről odaköltözhetne a toxikológia és a pszichiátria is. Mindez 2020-2022 után várható, addig minden a jelenlegi helyén működik – jelentette ki.

A Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ főbejárata

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Cserháti Péter, az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos a napilapnak elmondta: várhatóan 1,2 milliárd forintot fordítanak majd a János-kórház pavilonjainak felújítására, amely már jövőre elkezdődhet.

A Kútvölgyi úti kórház pszichiátriája mellett valószínűleg odaköltöztetik a Semmelweis Egyetem két pesti, összesen 330 ágyas gyermekklinikáját, hogy ezzel is kiegyenlítsék a pesti és a budai ellátást. Szerinte ezzel a lépéssel olyan diagnosztikai és szakmai közegbe kerülnének a Semmelweis gyermekklinikái, amely a mostaniaknál jóval kedvezőbb körülményeket teremt.