Lassú kivégzésre készült az elhagyott férfi

Vágólapra másolva!
Halálra akarta kínozni volt élettársát és annak egyéves gyerekét egy gyöngyösoroszi férfi, az asszony súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

neked és a fiadnak is!” – ezzel lépett be volt élettársa lakásába a 49 éves gyöngyösoroszi férfi, aki gyötrelmes kínhalált szánt szintén helyi partnerének, amiért korábban elhagyta őt.

Kínhalált szánt nekik

A támadás még januárban történt, a Heves Megyei Főügyészség július 8-án emelt vádat az ügyben. Közleményük szerint a vádlott a fenyegetés után rögtön elő is húzta a nadrágjába rejtett, 15 centis pengehosszúságú kést, és azzal indult a nő felé.

A sértett előbb menekülni, aztán védekezni próbált, de hiába: a támadó utolérte, és dulakodás közben többször megvágta a nőt, aki végül félelmében engedelmeskedett volt párja követelésének: hozza magával egyéves gyermekét, és menjenek együtt a falu határába.

A férfi útközben is fenyegetőzött, hogy lassú halállal fogja meggyilkolni mindkettőjüket,

és a pengét a nő oldalához nyomva irányította útjukat. A kivégzési menetet három járókelő érkezése szakította meg: az asszony segítségért kiáltott feléjük, mire

a vádlott combon, majd mellkason döfte áldozatát.

Sebesülten is gyermekét védte

A kisgyerekes anya összekuporodott, hogy védje a csecsemőt, aki nem sebesült meg a szurkálás közben. A támadást látva többen az utcára rohantak, mire a vádlott elmenekült – hiába, hiszen rövid időn belül elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték.

Nem az első ügye volt

Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, a többszöri szúrás, a 15 centis pengehosszúság és a támadott testtájékok miatt

csak a véletlenen múlt, hogy a döfések nem voltak halálosak.

A Heves Megyei Főügyészség ezért a 49 éves, büntetett előéletű férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolja, és letöltendő börtönbüntetést kér rá – az előző, korábban felfüggesztett szabadságvesztéssel zárult bűnügyében is.