Gyalogost gázoltak, dugó a Balatoni úton

Vágólapra másolva!
Gázolás történt péntek hajnalban a Balatoni út Szoborpark melletti szakaszán, a rendőrségi vizsgálat miatt lezárták az Érd felé tartó sávot. Az áldozat életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Gyalogost ütöttek el Nagytétényben a 70-es úton, a Szoborpark mellett. A gázolás pénteken hajnali fél négy körül történt, a rendőrségi helyszínelés azonban jelenleg is tart – emiatt az Érd felé tartó sávot lezárták, az autósok jelentős torlódásra számíthatnak az érintett szakaszon.

Az első információk szerint az elgázolt személy az ütközés után felpattant, és valószínűleg sokkos állapotban elszaladt a helyszínről. A kiérkező rendőrök keresni kezdték – végül reggel nyolc óra előtt találták meg a holttestét egy közeli erdős területen.

Ezt az értesülést azonban a rendőrség cáfolta, azt közölték, hogy az áldozatot a baleset helyszínén találták meg.