Vizsgálja a rendőrség a törökszentmiklósi tüzet

Törökszentmiklós, 2016. július 4. Kiégett családi ház a törökszentmiklósi Nefelejcs utcában 2016. július 4-én. A száz négyzetméteres családi ház teljes terjedelmében égett. Az épületből egy sérült embert a tűzoltás megkezdésekor kihoztak, őt a mentők kórházba vitték. Ugyanekkor egy elhunyt embert is találtak az égő épületben, majd a tűz eloltását követően, az épület romjainak átvizsgálásakor három másik holttestet találtak. MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
A rendőrség vizsgálja a négy halálos áldozattal járó törökszentmiklósi tűzesetet. Kigyulladt és leégett egy ház, a tragédiában egy család - három gyermek és az apa - vesztette életét. A helyiek nem zárják ki azt sem, hogy magánéleti problémák, szándékos gyűjtogatás állhat az eset mögött.
Vágólapra másolva!

A rendőrség vizsgálja annak a tűzesetnek a körülményeit Törökszentmiklóson, melyben egy öttagú család négy tagja - az apa és három gyerek - vesztette életét. Mint arról az Origo is beszámolt, a családi ház teljes terjedelmében égett, amikor a tűzoltók kiérkeztek a helyszínre. Az épületből egy sérült embert a tűzoltás megkezdésekor kihoztak, őt a mentők kórházba vitték.

Az Origo helyszíni tudósítója szerint a helyszínt még kora délután is rendőrök lepték el,

tartott a helyszínelés, melynek idejére mindkét végén lezárták az érintett Nefelejcs utcát.

Apa és gyermekei égtek benn

A rendőrség közben közleményt is kiadott az ügyben. Megerősítették az első híreket, miszerint a tragédiában egy család - három gyermek és az apa - vesztette életét, az édesanyát súlyos, életveszélyes égési sérülésekkel vitték kórházba a helyszínről.

A kiégett családi ház a törökszentmiklósi Nefelejcs utcában Forrás: MTI/Bugány János

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit - írták, hozzátéve: a halottszemle adatai nem erősítették meg, hogy a gyermekeket, vagy a férfit bántalmazták volna.

A mentőszolgálat megerősítette, hogy a négy halottból 3 gyermek, 8 és 13 év közöttiek.

A súlyos sérült egy nő, testének 90 százaléka megégett, koponyasérülése is van, a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórházba vitték.

Aligha Molotov-koktél volt

A környéken lakók az Origo tudósítójának azt mondták, a családnak nem voltak haragosai, úgyhogy azt nem tudják elképzelni, hogy valaki Molotov-koktélt dobott volna a házra.

Arra viszont, hogy esetleg mégis szándékos tűzeset, gyújtogatás történhetett, többen is utaltak.

Valaki azt is tudni vélte, hogy benzines kannákat is találtak a romok között, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg a hatóságok. A környéken élők egy része balesetet emleget, egy másik részük viszont gyújtogatást, aminek a hátterében akár magánéleti okok is állhattak.

Ha krízishelyzetben van, telefonáljon!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!