Nem akarnak kancellárokat a kórházak

Svébis Mihály, Magyar Kórházszövetség elnöke
Svébis Mihály, Magyar Kórházszövetség elnöke 2016.06.06.
Vágólapra másolva!
Nem támogatja a Magyar kórházszövetség az egészségügyi térségi kancellária-rendszer kialakításáról készített kormány-előterjesztést – írták a közleményükben. A szövetség szerint a kancellária-renszer veszélyeztetheti a betegellátást is. A Magyar Kórházszövetség úgy véli, hogy a tervezet nem oldja meg az adósságállomány újratermelődésének gondját és nem illeszkedik az ellátási rendszerhez. A szövetség tisztában van az egészségügyi rendszer sürgető gondjaival, tudja azt, hogy szükség van strukturális változtatásokra, és támogatja az ellenőrizhetőség megteremtését – de nem így. 
Vágólapra másolva!

Múlt szerdán kapta meg a Magyar Kórházszövetség az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatos kormányelőterjesztés szövegét. Akkor úgy volt, hogy hétfőn újra tárgyalnak az Emberi Erőforrások Minisztériumával az előterjesztésről.

A szövetség viszont úgy döntött, nem támogatja a kancellária-rendszer bevezetését és nem is tárgyal.

Az elnökség úgy véli, hogy a kancellária-rendszerrel az ellátás felelőssége elválik az ellátástól, és a kancellárhoz kerül, így elvész a napi operatív rugalmasság, ami súlyos károkat okoz, és rendkívül kritikus helyzetekhez vezet a betegellátásban. A gyógyítással kapcsolatos szakmai döntések ugyanis szorosan összefüggnek a személyi és dologi feltételekkel, így a felelősség sem kerülhet máshová – másik szintre. A Kórházszövetség szerint a kancellária-rendszer bevezetése fokozná az egészségügy problémáit.

Svébis Mihály, Magyar Kórházszövetség elnöke fotó: Talán Csaba

Több pontban foglalta össze a Kórházszövetség az aggályait az előterjesztéssel kapcsolatban. Többek között azt is felvetették, hogy a kancelláriák 50-60 milliárd forint egészségügyi szolgáltató költségvetésért felelős intézmények lesznek – várhatóan lassú működéssel a hatalmas közpénzmozgás miatt.

A szövetség azt is leírta, hogy az orvosok, ápolók és asszisztensek a szakmai döntését nem a kórházban bírálnák el, hanem máshol, a kancelláriánál, és ez is veszélyezteti a betegek életét.Végül azt írták, hogy szerintük reálisan nem várható, hogy a kancellária-rendszer bevezetése 10 milliárd forintos megtakarításhoz vezetne.A Kórházszövetség elnöksége egy olyan új szervezeti forma bevezetését tartja lehetségesnek, amely a betegbiztonság érdekeit szem előtt tartva

Azt is hangsúlyozták közleményükben, hogy minden olyan strukturális változást támogatnak, amely nem veszélyezteti a felelősségi- és betegbiztosítási garanciákat.