Vágólapra másolva!
Meleg lesz a héten, de záporokkal. Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!

Változékony időnk lesz

Hétfőn ragyogóan napos időre számíthatunk, eső biztosan nem lesz – írja a Köpönyeg.hu. Az északi szél megélénkülhet. 26-27 fok körüli, kellemes nyári értékeket mérhetünk.

Kedden estig sok napsütés lesz, majd estefelé egyre több gomolyfelhő képződik, és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél egyre inkább megélénkül. 26 és 31 fok között alakul a csúcsérték.

Szerdán a nap első felében elszórtan fordul elő zápor, zivatar; később csökken a felhőzet, naposra fordul az idő. Erős lesz a légmozgás. 28 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Csütörtökön változóan felhős időre van kilátás, egy-egy záporral. 25-30 fok között valószínű a hőmérséklet csúcsértéke.

Boldog névnapot

Július 4. az év 186. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 180 nap van hátra.

Ma az Ulrikokat kell köszönteni.

Az Ulrik férfinév, a germán Ulrich névből származik. Elemeinek jelentése: (öröklött) birtok és hatalmas, uralkodó. Ma Aggeus, Babett, Babetta, Berta, Betta, Betti, Bettina, Erzsébet, Fédra, Felda, Illés, Ince, Karitász, Odiló, Odó, Ódor, Prudencia, Rajmond, Rajmund, Ramón, Szvetlána, Údó, Ulla nap is van.

Kelet és Nyugat

Az osztrák Friedensreich Hundertwasser (1928-2000) és a japán Haszegava Soicsi grafikai munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Gerbeaud-házban szerdán Kelet és Nyugat címmel - írja a WeLoveBudapest.com. A szervezők közleménye szerint a Budapesten először látható, több mint 80 színes alkotást felvonultató összeállításból kirajzolódik a 20. század két nagy művészének egymásra gyakorolt hatása. A két alkotó közötti korkülönbség mindössze néhány hónap és mindketten az 1960-as években indultak el, hogy hazájukon kívül új művészi technikákat fedezzenek fel.

A függetlenség napja

  • 1776. július 4-én 13 gyarmat kinyilvánítja függetlenségét. A második kontinentális kongresszus határozata után két nappal, miszerint Amerika szakadjon el az angol anyaországtól, Nagy-Britanniától, a 13 észak-amerikai gyarmat tizenkét igen szavazattal elfogadja a Thomas Jefferson által szövegezett Függetlenségi Nyilatkozatot. A tizenharmadik állam, New York néhány nappal később adta beleegyezését. Augusztus elejéig szinte mind az ötvenöt Philadelphiában ülésező kongresszusi küldött aláírta az állami függetlenség dokumentumát. A tizenhárom volt brit gyarmat: Massachusetts, New Hampshire, Rhode Island, Connecticut, New York, New Yersey, Pennsylvania, Dalaware, Maryland, Virginia, Észak- és Dél-Carolina és Georgia alkotja ettől kezdve az Amerikai Egyesült Államokat. Bejelentették igényüket egy szabad és független állam megalakítására, melynek joga és hatalma van háborút viselni, hadat üzenni, szövetségeket kötni, kereskedelmi kapcsolatokat létesíteni és minden egyéb olyan dolgot megtenni, melyet a független államok jogszerűen tehetnek. A nyilatkozat fáradságos tárgyalások után született meg. A Carolina és Virginia államok által benyújtott javaslat hatására, miszerint szakadjanak el Nagy-Britanniától, a kongresszus bizottságot nevezett ki, melynek John Adams, Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, Robert Linvingstone, és Roger Sherman is tagja volt, s megbízta azt a Függetlenségi Nyilatkozat kidolgozásával.

E heti mozipremierek

  • Csontok és skalpok
  • Az ember akit Ovének hívnak
  • A messzi Észak
  • Mike és Dave esküvőhöz csajt keres