Ellopta megmentője kocsiját, felborult vele, meghalt

Vágólapra másolva!
Egy parkolóban gyulladt ki egy kocsi hajnalban, az ötös főúton. Egy arra járó férfi segített a sofőrnek.
Vágólapra másolva!

Négy óra körül, a főút 109-es kilométerénél lévő parkolóban gyulladt ki az autó, egyelőre nem tudni, miért. Egy épp arra járó kiskunfélegyházi férfi megállt, mire

az égő kocsi sofőrje, lángoló ruhában, odament hozzá,

megrángatta a karját és az autóját követelte.

Forrás: police.hu

A megfenyegetett férfi ekkor távozni akart, azonban a megégett sofőr

a kocsira kapaszkodva tovább követelőzött

. A fenyegetés hatására a segítő kiszállt az Opelből, amellyel a sérült férfi elhajtott Kecskemét irányába.

Alig néhány kilométerrel odébb aztán egy családi ház kertjébe hajtott, átment az udvaron, és egy dűlőúton felborult.

Forrás: police.hu

A 31 éves, szintén kiskunfélegyházi férfi a helyszínen meghalt, az első adatok szerint az égési sérülései miatt. Azt, hogy miért lopta el megmentőjének a kocsiját, és menekült el vele a parkolóból, egyelőre nem tudni.