Tuzson Bence: az uniós tagság nemzeti érdek

Tuzson Bence Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Vágólapra másolva!
Gazdasági és politikai szempontból is egyértelmű, hogy Magyarország érdeke a uniós tagság - ezt nyilatkozta az Origónak Tuzson Bence. A kormányzati kommunikációs államtitkár arról beszélt: a baj azzal van, ha az EU-s döntéshozatalt a talpáról a feje tetejére akarják állítani. 
Vágólapra másolva!

A magyar kormány álláspontja határozott:

Magyarországnak az Unióban a helye,

és ezt a magyar emberek a belépés előtt népszavazással is megerősítették – mondta az Origo kérdésére Tuzson Bence.

A kormányzati kommunikációs államtitkárt az után kérdeztük a témáról, hogy a héten több kormánypárti politikus is állást foglalt az uniós tagságról. Kovács Zoltán kormányszóvivő például azt mondta: ha csak az illegális migráció kezelése alapján kéne dönteni, az nem a bentmaradás mellett szólna. Lázár János arról beszélt: ő

személy szerint nem tudna jó szívvel a maradásra szavazni.

Kövér László házelnök szerint azonban az EU-tagság előnyös az országnak, és attól, hogy a szervezet rosszul működik, nem kell feltétlenül kilépni belőle, hanem meg kell próbálni változtatni rajta.

Tuzson Bence Fotó: Polyak Attila - Origo

Tuzson Bence az Origónak elmondta: az Európai Unió a „talpán áll”: a döntéseket a tagállamok hozzák, az Unió csak olyan szabályokat fogadhat el, amivel egyetértenek az országok.

A baj, mint a kényszerbetelepítés esetében is, azzal van, ha ezt a rendszert megpróbálják a „feje tetejére állítani”,

és lopakodó jogalkotással – a nemzetállamoktól hatásköröket elvonva – döntéseket kényszeríteni az egyes országokra.

Az államtitkár az Origónak azt mondta, nem tud olyan lépést elképzelni, ami megváltoztatná a kormány álláspontját, hiszen gazdasági és politikai szempontok miatt is egyértelmű, hogy Magyarország nemzeti érdeke a tagság megőrzése. Azonban, ha az EU vezetői nem változtatnak, és nem akarják meghallani az emberek hangját,

nem lepődhetnek meg az olyan fejleményeken, mint a múlt heti brexit-népszavazás eredménye

– tette hozzá Tuzson Bence.

A kormányzati kommunikációs államtitkár a brit kilépéssel kapcsolatban azt mondta: a legfontosabb, hogy a magyar érdekek ne sérüljenek. A kormány ezért állított fel munkacsoportot a döntés hatásainak elemzésére és előrejelzésére, és ezért tesz meg mindent azért, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalókat ne érhesse hátrány.