Szombat estére megjön a hidegfront

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Péntek A többórás napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és délután a Dunántúlon elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Folytatódik a kánikula: 29 és 33 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet. Front ugyan nem lesz felettünk, de a melegfronti hatással járó tünetek jelentkezhetnek. Az északnyugati, nyugati szél néhol megélénkül.

Szombat Estig csak kevés gomolyfelhő lesz az égen, sok napsütésre számíthatunk. Igazi strandidő várható országszerte 30 fok feletti értékekkel. Estétől, késő estétől északnyugat felől érkezhetnek záporok, zivatarok.

Vasárnap Hajnalban hidegfront éri el hazánk térségét, ekkor még többfelé, napközben már egyre kevesebb helyen lehet eső, zápor, zivatar. Délutánig erős, nyugaton viharos lesz az északnyugati légmozgás. Nyugaton már csak 24-27, keleten még 28-31 fok valószínű.

Hétfő Felhőtlen, ragyogóan napos, tiszta idő lesz. Eső kizárt. Kellemes, 26 fok körüli meleg várható.

Kedd Derült időre van kilátás, csapadék nem valószínű. 25 és 31 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.