Komoly gondok a gondnoksági rendszerben

Vágólapra másolva!
Az ombudsman szerint komoly problémákkal küzd a gondnoksági rendszer: a hivatásos gondnokok képzése nem megfelelő, a díjazásuk a felelősségteljes feladataikhoz mérten meglehetősen alacsony, túl sok érintett jut egy gondnokra, mindez pedig a gondnokság alatt álló, kiszolgáltatott emberek jogsérelméhez vezet.
Vágólapra másolva!

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-vel csütörtökön a gondnoksági rendszer átfogó vizsgálata alapján azt közölte: Székely László a rendszer mielőbbi felülvizsgálatát kérte a szaktárcától, valamint a támogatott döntéshozatal megerősítésére is felhívta a figyelmet.

A közlemény szerint az elmúlt években sok, részben vagy teljesen korlátozó gondnokság alatt álló, fogyatékossággal élő, betegséggel küzdő vagy idős embertől érkezett beadvány az ombudsmanhoz, ezekben a hivatásos gondnokok eljárását sérelmezték.

A problémák jellemzően abból fakadnak, hogy egy-egy hivatásos gondnoknak akár száz gondnokoltja is van

- írta a hivatal.

Székely László hivatalból indított átfogó vizsgálatot, amely kiterjedt a gyámhivatalok és egyes civil szervezetek támogatott döntéshozatali tapasztalatainak megismerésére. E jogintézmény bevezetésével a cselekvőképesség érintése nélkül lehet kirendelni támogatót az egyes ügyek intézésében belátási képességük kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló nagykorúaknak.

Az ombudsman szerint kulcsfontosságú kérdés, hogy a cselekvőképességükben korlátozott embereket megfelelően támogatja-e a gondnoksági rendszer a jogaik érvényesítésében.

Magyarországon - a 2015. március 31-i állapot szerint -

csaknem 34 ezren állnak teljesen, míg mintegy 26,5 ezren részlegesen korlátozó gondnokság alatt.

A vizsgálat igazolta a hivatásos gondnokok túlterheltségét, alacsony díjazását, a komoly fluktuációt. Mindez az egy hivatásos gondnokra jutó gondnokoltak magas számával együtt összességében nem garantálja a gondnokoltak jogainak érvényesülését - fogalmaztak.

Megyénként eltérő képzés

Székely László azt is feltárta, hogy megyénként jelentősen eltér a hivatásos gondnokok - korszerűtlen tematikán alapuló - képzésének díja és gyakorlata.

Az alapjogi biztos szerint mindez a gondnoksági rendszer diszfunkciójához vezet, és nem egyeztethető össze az egyenlő bánásmód követelményével, a fogyatékossággal élő emberek kiemelt védelmével, valamint a Magyarország által vállalt nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel.

Székely László jelentésében emellett kiemelte, hogy előremutató lépés volt a támogatott döntéshozatal bevezetése, ugyanakkor komoly problémákat okozhat az a jogtechnikai megoldás, amellyel a hivatásos támogatókat mindössze hat hónap alatt képezték át hivatásos gondnokokból és "az egyszerűbb megoldást választva" a gyámhivatali rendszerbe építették be az új intézményt.

Az ombudsman felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy a területtel érintett szaktárcákkal együttműködve fontolja meg a gondnokság személyi feltételeinek, képzési és továbbképzési rendszerének mielőbbi felülvizsgálatát - olvasható a közleményben.