Ideiglenes befogadóállomás nyílik Kiskunhalason

Vágólapra másolva!
Pénteken megkezdi működését egy kétszáz férőhelyes ideiglenes befogadóállomás a kiskunhalasi volt laktanya területén, a menekültügyi őrzött befogadóközponttól elválasztva. 
Vágólapra másolva!

Minden nyitott befogadóintézményre ugyanazok a szabályok vonatkoznak: a menedékkérők napközben a házirendben foglaltak szerint elhagyhatják az intézményt - - hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) közleményében, egyúttal kiemelte: "Kiskunhalason a rendőrség - ahogy eddig, ezután is - fenntartja a közrendet és a közbiztonságot".

A minisztérium hozzátette: az intézmény megnyitására azért van szükség, mert "Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája miatt" a migrációs nyomás továbbra is jelentős. Európába idén már 230 ezer bevándorló érkezett, Magyarországon 22 ezer fölé emelkedett a beadott menedékkérelmek száma.

A Magyarországon beadott menedékjog iránti kérelmek közül több mint 5100-at a tranzitzónákban nyújtottak be. E menedékkérők közül több mint 4600, "sérülékeny csoporthoz" tartozó embert - köztük kisgyermekes családokat, idős, illetve beteg embereket - szállítottak át valamelyik befogadóintézménybe. Esetükben ugyanis - mint írták - nem alkalmazható a határon lefolytatott eljárás.

Kiskunhalasi polgármester: fokozzák a rendőri védelmet

A befogadóállomás környezetében, a lakóövezetben és a város közterületein fokozzák a rendőri jelenlétet - közölte a település polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

Fülöp Róbert (Fidesz-KDNP), a Bács-Kiskun megyei település polgármestere az MTI-hez eljuttatott
közleményében úgy fogalmazott: "a nem várt nyitott befogadó állomás létrehozása miatt" az önkormányzat előzetes lépéseket tett a kiskunhalasi köznyugalom és közbiztonság fenntartása érdekében. Fülöp Róbert kifejtette: a kiskunhalasi rendőrkapitány biztosította, hogy a befogadóállomás környezetében, a lakóövezetben illetve a város közterületein fokozott rendőri jelenléttel, járőrözéssel tartják fenn a közrendet és közbiztonságot.

A polgármester utasította a városi rendészet vezetőjét, hogy erőivel és eszközeivel folyamatosan ellenőrizzék a befogadóállomás környezetét, különös tekintettel a lakóövezetre, továbbá a kiskunhalasi polgárőr szervezetet is arra kérte, hogy erőikkel segítsék a közbiztonságot.

A közleményben a polgármester a lakosságtól azt kérte, hogy segítsék a hatóságok munkáját. Ugyanakkor megjegyezte, a város vezetése - a helyiek biztonsága érdekében - továbbra is a Kiskunhalason létesült migrációs központok mihamarabbi bezárását tartja kívánatosnak.