Olasz rendőrkapitánynak adta ki magát a dzsigoló

Vágólapra másolva!
Csalás miatt vádat emeltek Zalában egy szlovák állampolgárságú magyar férfi ellen, aki magát olasz rendőrkapitánynak kiadva csalt ki pénzt Magyarországon megismert nőktől - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.
Vágólapra másolva!

Egy 54 éves szlovák férfi 2013-ban egy internetes társkereső oldalon ismerkedett, levelezett több nővel, akiknek dr. Marco Castello néven mutatkozott be, és azt állította, hogy magyarul beszélő olasz rendőrkapitány.

Első áldozata egy tapolcai nő volt, akivel három napot töltött el Hévízen, majd az utolsó napon a férfi - arra hivatkozva, hogy Olaszországban felejtette a bankkártyáját - 60 ezer forintot kért és kapott az asszonytól. A férfi később már nem volt elérhető, sőt egy ismeretlen arról értesítette a nőt, hogy az "olasz rendőrkapitány" meghalt.

Egy kaposvári nővel Budapesten töltött el három napot a férfi, akitől hasonló mesével 115 ezer forintot szerzett, majd szintén elérhetetlenné vált. Egy jánossomorjai nő is ugyanígy járt, a férfi vele is eltöltött Budapesten egy hosszú hétvégét, végül 65 ezer forintot kapott az asszonytól, majd egy ismeretlen őt is arról értesítette, hogy a férfi elhunyt.

A Keszthelyi Járási Ügyészség a magát rendőrkapitánynak kiadó férfi ellen háromrendbeli csalás miatt emelt vádat.