Felülbírálták a fagyállós gazda ügyészeit

Vácszentlászló, fagyálló folyadék, bor, lopás, mérgezés
Vágólapra másolva!
Mégsem kér enyhébb büntetést a fagyállós borosgazdára a vádat képviselő ügyészség. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség visszavonta a vádat képviselő ügyészek fellebbezését.
Vágólapra másolva!

Nem túl szigorú, hanem éppen ellenkezőleg, túlságosan enyhe büntetés a borát fagyállóval megmérgező vácszentlászlói gazdára kiszabott hét év börtön a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint. A Népszabadság információi szerint ezzel indokolta a hatóság azt, hogy visszavonta az ügyészek korábbi, a vádlott büntetésének enyhítését kérő fellebbezését.

Magyarországon nagyon ritka, hogy

a vádat képviselő ügyészek kérjenek enyhítést egy büntetőügyben.

A „fagyállós gazda” esetében mégis ez történt. A vádlott érdekében tavaly novemberben nyújtott be fellebbezést a Pest Megyei Főügyészség. Gyugyi Csilla, a főügyészség szóvivője akkor az Origónak azt mondta, hogy a férfit a eredetileg életveszélyt okozó testi sértéssel vádolták, amit a tárgyaláson halált okozó testi sértésre módosítottak.

A törvényszék a férfit ennek ellenére több emberen elkövetett emberölés kísérlete, valamint több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek, és első fokon hét év börtönre ítélte.

Innen lopták a fagyállós gazda borát Vácszentlászlón Forrás: Origo

Az ügyészség szerint azonban a férfi még „eshetőlegesen” sem akart embert ölni. Ezért történt az, ami, ha nem is példátlan, de ritka eset: a vádlott érdekében nyújtottak be fellebbezést. Azt szeretnék, ha a bíróság megváltoztatná a bűncselekmény minősítését, mondta Gyugyi Csilla.

A fellebbviteli főügyészség most viszont arra hivatkozva vonta vissza a fellebbezést, hogy kétszeresen minősített emberölés kísérletéért a hét évnél jóval szigorúbb börtönbüntetést kellett volna kiszabnia a bíróságnak.

A borosgazda ügyét ez az újabb fejlemény már nem befolyásolja.

Ha ugyanis az elsőfokú per végén az ügyész nem kért súlyosabb büntetést, később már nem teheti meg. Így a következő, másodfokú tárgyalás tétje, hogy marad-e a borosgazdára első fokon kiszabott hét év börtön, vagy a bíróság enyhít az ítéleten.

A vád szerint 2013 októberének első felében a gazda észrevette, hogy dézsmálják a borát. Elhatározta, hogy megleckézteti a tolvajt.

A férfi 2013. október 24-én a benzinkúton öt liter fagyállót vásárolt, amelyből egy-két litert a meggyboros hordóba töltött. A tolvaj október 25-én

ismét lopott a borból,

és ismerőseinek is adott belőle. A fagyállótól ketten enyhe etilén-glikol-mérgezést kaptak. A bort ellopó fiatalember viszont – akiről kiderült, hogy a meggybor után dizájnerdrogot is fogyasztott – súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben meghalt.