Újabb kisvasút-hosszabbítást ígért Orbán Viktor

Gemenc kisvasút gőzös kisvonat
Vágólapra másolva!
Racionális döntésnek tűnik, hogy a gemenci ártéri erdőben kanyargó kisvasút elérje a csak pár kilométerre lévő Szekszárdot. De még sem a nyomvonal, sem a költségek nem ismertek.
Vágólapra másolva!

Magyarország és az egész Duna-vidék legnagyobb ártéri erdeje a gemenci. Az itt működő Gemenci Állami Erdei Vasút 30 kilométeren át kanyarog az erdőben. Egyik vége

mindössze 6-7 kilométerre

van Szekszárdtól, így logikus ötletnek tűnik, hogy meghosszabbítsák ide.

Ne a semmiben végződjön!

A kisvasút másik végétől viszont Baja csak 8 kilométer. Oda azonban könnyű eljutni nagyvasúttal pörbölyi átszállással.

Orbán Viktor meg is ígérte nemrég a tolnai megyeszékhely lakóinak a hosszabbítást. A miniszterelnök sorba járja a megyei jogú városokat a Modern városok program keretében. Ilyenkor gyakran közlekedési beruházásokat is bejelent, a leggyakrabban négysávos utakat.

A gemenci kisvasút elérhetőbbé válna, ha Szekszárdról indulna Forrás: Tevan Imre - Origo

Bár a távirati iroda és az országos sajtó nem említette, de a szakmai és a helyi orgánumok részletes beszámolóiból kiderült, hogy Szekszárdon

tényként hangzott el a kormányfő szájából, hogy épül egy vonal

a városba.

Kisvasutat, ezeret!

Ha ez igaz, a már kész, de még nem beüzemelt felcsúti és a még csak elképzelt, de az előbbivel összekötni tervezett etyeki keskeny nyomközű vasút mellett egy

harmadik kisvasútépítés

is lesz a Dunántúlon.

Bizonyára a szekszárdi vasútállomásra érkezne a kisvonat is Forrás: Tevan Imre - Origo

Az elsősorban a bor miatt idegenforgalmilag jelentős Szekszárd és Gemenc összekötése hasznos ötletnek tűnik, ahogy az Iho.hu közlekedési szakportál fogalmaz.

Hacsak nem abból a perspektívából nézzük,

hogy számos kisvasút a létéért küzd;

az utóbbi években bezárt a tiszakécskei, a kecskeméti és a nyíregyházi is, azaz a Modern városok program keretében az utóbbi két megyeszékhelyen is megígérhette volna Orbán a keskeny nyomtávú vasút akár csak részleges újranyitását.

A még létező infrastruktúra megmentése ugyanis sokkal olcsóbb lehetne, mint vadonatúj vonalak kiépítése.

A keskeny nyomközű vasút az ártéri erdőben kanyarog Forrás: Tevan Imre - Origo

Nem így történt, Szekszárdon lesz kisvasút.

Ki tudja, merre?

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a bejelentéskor még

nem kerültek nyilvánosságra konkrét tervek.

Hivatalos információk híján az Iho.hu szerkesztőinek segítségét kértük a majdani nyomvonal elképzeléséhez.

Az M6-os autópálya jelenti a legnagyobb akadályt Forrás: Tevan Imre - Origo

A legfontosabb probléma, hogy a kisvasútnak mindenképp kereszteznie kell az M6-os autópályát. Ha ehhez egy felüljárót kell építeni, az nagyon drága, olcsóbb és egyszerűbb lehetne, ha felhasználnának egy meglévő felüljárót, ahol a sztrádát már fölemelték.

A térképvázlaton zölddel jelöltük a már meglévő kisvasutat. A piros a hosszabbítás északi változata a Sió-gáton, majd a nagyvasút mellett északról érkezve a szekszárdi állomásra. A narancs az Őcsényt is elérő nyomvonal, amely délről menne a pályaudvarra. A bordó a legrövidebb, de minden bizonnyal legdrágább verzió.

„Mehetne például tovább a kisvasút a Sió töltésén, ott

az autópálya hídja alatt elfér,

és északról érné el Szekszárdot” – mondta a szakportál egyik szerkesztője az északi változatról.

„De kerülhetnek délről is, Őcsénytől a 46-os, Sárbogárd–Bátaszék vasútvonal mellett vezetett vágánnyal is megspórolható a híd.

Gemenc azon hazai kisvasutak közé tartozik, ahol rendszeres még a teherszállítás Forrás: Tevan Imre - Origo

A legrövidebb, de nem feltétlen legolcsóbb pedig az M6-Keselyűsi út csomópontjában épülő különszintű keresztezés lehetne” – folytatta.

Mint Pesten a villamos?

Egy másik szerkesztő szerint „ezek közül az őcsényi kivitelezhetőnek tűnik, a többi túl költséges, illetve komoly kerülő. Az őcsényi esetében a nagyvasúti kapcsolat mellé párhuzamosan egy Őcsény–Szekszárd kisvasút épülne.”

A jövőben akár itt, a szekszárdi vasútállomáson rakhatnák kisvasútról nagyra a Gemencen kitermelt fát Tevan Imre - Origo

Egy harmadik, szekszárdi illetőségű szerkesztő azt mondta: „Az M6 Sió-hídjára gondoltam én is,

vonalvezetés szempontjából is szép lenne,

plusz a legegyszerűbbnek tűnik így ránézésre megcsinálni. Cserébe elég nagy kerülő. A Keselyűsi úton tuti nem fogják kivinni a városból, az be van építve a városhatárig. Hacsak nem az út közepén, mint Pesten a villamost!”