A tananyag csökkentéséért tüntetnek a pedagógusok

Emmi pedagógus szakszervzet tüntetés
Mintegy kétezren vonultak az Akadémiától a Parlament érintésével az Emmi Szalay utcai székházához a Pedagógusok Szakszervezetének tüntetésén, amit a magyar közoktatás napján a kormány jövő évi költségvetési javaslata ellen hirdettek meg. Mintegy kétezren vonultak az Akadémiától a Parlament érintésével az Emmi Szalay utcai székházához a Pedagógusok Szakszervezetének tüntetésén, amit a magyar közoktatás napján a kormány jövő évi költségvetési javaslata ellen hirdettek meg. Galló Istvánné pedagógusok szakszervezetének elnöke petíciót ad át.
Vágólapra másolva!
Országos tüntetést szervez a pedagógusok sztrájkbizottsága február 13-ára a fővárosba, a köznevelés és a pedagógusok helyzetének javítását követelve.
Vágólapra másolva!

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ismertette a sztrájkbizottság 25 pontos követését, amelyben többek között elvárják a tananyag radikális csökkentését, a kötelező tanulói óraszámok mérséklését.

Követeléseik között szerepel az általános iskolában a délután négy óráig tartó kötelező benntartózkodás megszüntetése, és eltörölnék a kötött munkaidőt is. A pedagógus-életpálya csődöt mondott – jelentette ki, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy

ugyanazon bérért egyik pedagógus többet, a másik kevesebbet dolgozik.

A köznevelési törvényben ismét megjelenítenék az Országos Köznevelési Tanácsot és a Közoktatás-politikai Tanácsot, visszaállítanák az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogát, valamint jogszabályban rendeznék a szakképzési centrumok helyzetét. A központosítás teljes csődöt mondott, ezért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartói jogát tartanák csak meg.

Mintegy kétezren vonultak 2014 novemberében az Emmi Szalay utcai székházához a Pedagógusok Szakszervezetének tüntetésén, amit a kormány költségvetési javaslata ellen hirdettek meg Forrás: Polyak Attila

Vissza kell adni a szabad tankönyvválasztást is

– jelentette ki az érdekvédelmi vezető. Galló Istvánné megerősítette: a sztrájkbizottság pénteken informális megbeszélést folytatott Balog Zoltán szakminiszterrel. Az elvárt változások jelentős része rendszerszintű, ugyanakkor a megbeszélésen a miniszter azt jelezte, hogy a kormány nem kíván ilyen jellegű változtatásokat tenni, ezért döntöttek az országos demonstráció mellett.

Az oktatás nemcsak a pedagógusok ügye, hanem közügy, a magyar társadalom ügye – összegzett Gallóné. A mai napig nem tudja, kiket akarnak meghívni a köznevelési kerekasztalon az egyeztetésekre – mondta. Ez ugyanakkor már csak tűzoltás, akkor kellett volna összehívni a kerekasztalt, amikor az egész rendszer átalakításához hozzáfogtak. Akkor kellett volna a szülők, a gyakorló pedagógusok véleményét megkérdezni.

A szakszervezeti vezető a tankerületi fórumokat időhúzásnak nevezte,

„ha nem tudják, mi a baj, akkor tényleg nagyon nagy a baj” – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a köznevelésben a csaknem ötvenezer, az oktatást, a nevelői munkát segítő dolgozó bérét is rendezni kell, ennek érdekében ideiglenes pótlékra tettek javaslatot. Galló Istvánné szerint a pedagógusok elkeseredettek, mert

évek óta azt látják, hogyan rombolják és verik szét a közoktatás rendszerét, és ebben a gyerekek a legnagyobb vesztesek.

Ha a kormány nem hajlandó rendszerszintű változtatásokra, akkor elkerülhetetlen lesz a sztrájk – közölte a PSZ elnöke, és kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy erre akár már márciusban sor kerülhet. Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke a szakképzés képviseletében felidézte a tavaly nyári fenntartóváltást, és kitért arra, hogy foglalkoztatási problémákkal küzdenek. Az új intézményi elnevezésekkel – közte a szakgimnáziumokkal – összefüggésben jelezte: nem tudni, mi a tartalmuk a képzési formáknak, milyen tárgyi-személyi feltételek szükségesek majd a tanévkezdéshez szeptemberben.

Hajnal Gabriella, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke azt mondta: a tüntetés nem csupán a pedagógusokról szól, hanem a köznevelés jelenlegi helyzetéről és a következményekről, ami a diákokon csapódik le. Olyan helyzetben van az oktatás, hogy az a gyerekekre nézve már nagyon negatív hatással van – tette hozzá.