Petárda roncsolta egy férfi kezét

Vágólapra másolva!
Országszerte 3402, ebből csak a fővárosban 1173 riasztást kaptak a mentők szilveszterkor - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Vágólapra másolva!

Győrfi Pál közleménye szerint szilveszterkor az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, ekkor Budapesten csaknem 300 segélyhívás érkezett.

A mentőket országszerte 10 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Jellemzően könnyebb égési sérüléseket kellett ellátni, de Heves megyében egy férfi súlyos, roncsolt kézsérülést szenvedett egy petárdától - tette hozzá.

A magyar jogszabályok szerint minden esetben tilos a petárdák használata Fotó: Szabó Gábor - Origo

A közlekedési balesetek, verekedések mellett sok részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló fiatalt kellett kórházba vinni, köztük 74 kiskorú (18 év alatti) gyermeket is.

Győrfi Pál az M1 aktuális csatornán elmondta: mintegy 200 embert kellett elszállítani közterületekről.

A fiatalok között volt egy 16 éves lány is, aki egy egész üveg vodkát hajtott fel

- mondta példaként.

A szóvivő kitért arra is, hogy az elmúlt évben országszerte bővült a mentőállomás-hálózat.

Ugyanakkor Győrfi Pál megjegyezte: ez egy olyan program, amely soha nem fog véget érni. Számos mentőállomás vár még felújításra, több mentőautót kell lecserélni a jövőben. Kiemelte, hogy 80 új mentőautó beszerzése már folyamatban van, remélhetőleg minél előbb szolgálatba állítják azokat.