Augusztus 20.: egy térképen az összes lezárás

aug 20 tűzijáték
Budapest, 2015. augusztus 20. Ünnepi tűzijáték a Duna felett Budapesten 2015. augusztus 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az ünnepi rendezvények miatt ma számos, budai és pesti közlekedési útvonalat és Duna-hidat érintő lezárás és közösségi közlekedési változás lép életbe a fővárosban. Ezért a belvárost BKV-val javasolt megközelíteni, amire a cég járatsűrítésekkel készül. A forgalomkorlátozások miatt több busz- és villamosjárat módosított vagy rövidített útvonalon jár. Az autóval közlekedőknek is érdemes tájékozódniuk a lezárások miatt. A MÁV a hazajutásban igyekszik segíteni a tűzijáték után.
Vágólapra másolva!

A Budapesten, közúton közlekedőknek érdemes figyelniük arra, hogy lezárták a Lánchidat, a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Halász utca között, az Alagutat, az Alagút utcát és a Clark Ádám teret, a Lánchíd utcát, az Ybl Miklós teret, valamint az Attila utat a Döbrentei tér és az Apród utca között.

Ma 16 órától éjfélig nem lehet közlekedni a budai alsó rakparton a Rákóczi híd és a Margit híd között, illetve a pesti alsó rakparton teljes hosszában.

Várhatóan 18 órától 23 óráig zárják le az Erzsébet hidat. A Várkert Bazár környékén augusztus 19-e reggeltől 21-e estig lesznek forgalomkorlátozások.

Nehéz a közlekedés szinte mindenhol

Az esti tűzijátékra látogatók létszámától függően lezárhatják - szintén 18 órától - a Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Kiskörút–Üllői út–Ferenc körút Petőfi híd által határolt területet, míg Budán az Irinyi József utca–Karinthy Frigyes út–Móricz Zsigmond körtér–Villányi út–Alkotás utca–Vérmező út–Margit körút–Bem József utca–Tölgyfa utca–Margit híd által határolt területet. Szintén lezárhatják a Hegyalja utat a BAH-csomópont és az Erzsébet híd között, a Szent Gellért rakpartot és a Szent Gellért teret.

A képre kattintva a térkép nagyobb méretben is megjelenik Forrás: BKK/Geréb Péter

Lezárták délig az Alkotmány utcát, a Széchenyi felső rakpartot és a Balassi Bálint utcát a Kossuth Lajos tér és a Markó utca között, a Vértanúk terét, a Szalay utcát és a Vajkay utcát, illetve a Báthory utcát a Vértanúk tere és a Szemere utca között.

Ma 14 órától 20 óráig zárják le a Szent István Bazilika környékét, a Szent István teret, a Hercegprímás utcát és a Sas utcát, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton befelé a külső sávot az Arany János utca és a József Attila utca között.

14 órától 23 óráig lezárják a József Attila utcát végig.

Augusztus 20-án a zászlófelvonással kezdődnek az ünnepségek - emiatt is vannak lezárások Forrás: MTI/Soós Lajos

Később pedig, 17 órától 20 óráig korlátozásra kell számítani a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi István tér, valamint a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca–Arany János utca–Sas utca útvonalon.

A Lánchíd augusztus 19-én este 20 órától 21-én hajnali 4 óráig, az Erzsébet híd várhatóan augusztus 20-án 18 óra és 22:30 között le lesz zárva a forgalom elől.

A Szabadság híd villamosvágány-felújítási munkák miatt jelenleg sem használható.

A tűzijáték miatt is lesznek lezárások

A tűzijátékot megelőző és követő néhány órában mind a budai, mind a pesti belváros Dunához közel eső területeit lezárják a közúti forgalom elől. A tűzijáték augusztus 20-án 21 órától körülbelül 21:30-ig tart, idén a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, valamint a Citadelláról lövik fel.

Már a hét elején megkezdték a szakemberek a tűzijáték pirotechnikai eszközeinek telepítését Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A BKK a tűzijáték kényelmesebb és biztonságosabb megközelítése érdekében egész este sűrűbben indítja mind a négy metróvonalat, a H5-ös és a H7-es HÉV-et, továbbá a nagykörúti villamost, valamint több, a belváros felé tartó villamos- és buszjáratot. A tűzijáték helyszínének megközelítése elsősorban metróval, majd a belvárosi csomópontokból gyalogosan javasolt.

Egyes metróállomásokat a tűzijáték idején biztonsági okokból lezárhatnak.

A képre kattintva a térkép nagyobb méretben is megjelenik Forrás: BKK/Geréb Péter

Az Erzsébet hídi járatok a hídzár idején megosztva közlekednek. A pesti oldalon Rákospalota, Újpalota és Angyalföld felől a buszok a Deák Ferenc térig járnak. A budai oldalon Kelenföld és Dél-Buda felől , valamint a Hegyalja út és a Márton-hegy térségéből a buszok a Móricz Zsigmond körtérig járnak. A kiskörúti villamosok vágányfelújítás miatt nem közlekednek, ezért este az M2-es, az M3-as metróval, vagy a 9-es busszal ajánlott utazni. 19 órától a D12-es hajójárat nem közlekedik.

A tűzijáték után, 21:30 és 23 óra között - a kényelmesebb hazautazás érdekében - a belvárosból közlekedő járatok sűrűbben követik majd egymást.

A lezárt utakat a rendőrség döntése alapján folyamatosan nyitják majd meg.

A tűzijáték után a BKK sűríti járatait a könnyebb hazajutás érdekében Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Augusztus 18-ától 21-éig idén is megrendezik a Mesterségek Ünnepét, a rendezvénynek helyt adó Budai Vár megközelítését a BKK járatsűrítésekkel és rendkívüli buszjárat elindításával segíti. Nemcsak gyakrabban indul majd a 16A busz, de 216-os jelzéssel rendkívüli járat is közlekedik a Belvárosból a Dísz térre.

A MÁV tájékoztatása szerint bár a vasúti közlekedési rend nem változik, de a fővonalakon több kocsival közlekednek egyes vonatok, a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló üzemképes járművét forgalomba állítja.

A tűzijáték után mentesítő vonatokat indít a MÁV a Nyugati pályaudvarról Szegedre, valamint a Déli pályaudvarról Komáromon át Győrbe.

ÜNNEPI PROGRAMOK, RENDEZVÉNYEK AUGUSZTUS 20-ÁN

Augusztus 20-án számos rendezvényt tartanak Budapesten az Államalapítás Ünnepe alkalmából. A programokról a kormány ünnepi honlapján lehet tájékozódni. A Kossuth Lajos téren szombat délelőtt a hagyományos tisztavatásra kerül sor. Délután és koraeste a budai Várban ökumenikus kenyéráldást és aratóünnepet rendeznek, míg a Szent Jobb körmenet szokásos Szent István Bazilika–Széchenyi István tér–Szent István Bazilika útvonalán halad. Ezt követően 21 órakor kezdődik a tűzijáték, amelyet idén a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, valamint a Citadelláról lőnek fel. A Budai Várban idén is megrendezik a Mesterségek Ünnepét.

Sűrűbben közlekedik számos járat

A tűzijáték gyorsabb megközelítése érdekében augusztus 20-án körülbelül 18 és 20-21 óra között mind a négy metró-, továbbá a H5-ös és a H7-es HÉV-vonalon, valamint a Nagykörúton sűrűbben indulnak az ott közlekedő járatok. További sűrítések lesznek számos, belváros felé tartó villamos- és buszvonalon. A tűzijáték után, körülbelül 23 óráig szintén a megszokottnál sűrűbben induló és/vagy nagyobb befogadóképességű jármű közlekedik a belvárosból induló vonalakon.

Az alábbi felsorolás mutatja, mely közösségi közlekedési járatok indulnak a megszokottnál sűrűbben, illetve nagyobb befogadóképességgel a tűzijáték előtt és/vagy után:

  • M1-es metró: a tűzijáték előtt 2, utána 1-2 percenként
  • M2-es metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként
  • M3-as metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként
  • M4-es metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként
  • H5-ös HÉV: a tűzijáték után Békásmegyerre 6, Szentendrére 12 percenként, egész délután és este 6 kocsis szerelvényekkel
  • H6-os HÉV plusz indulás 22:06-kor Ráckevére, 23:06-kor Tökölre
  • H7-es HÉV: a tűzijáték után 6-7 percenként, egész délután és este 6 kocsis szerelvényekkel
  • 4-es és 6-os villamos: a tűzijáték előtt és után is mindkét járat 5 percenként, azaz a Nagykörúton 2-3 percenként jön majd villamos
  • 5-ös busz: a pesti oldalon a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként, Budán a tűzijáték előtt és után is 15 percenként
  • 7-es busz: a tűzijáték előtt és után is 4 percenként A 7-es busz 18 órától az utolsó járatindulásig megosztva, két – egy budai és egy pesti – szakaszon közlekedik, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat
  • 7E busz: a Deák Ferenc tér M megállóhelyig meghosszabbított útvonalon, a tűzijáték előtt 4, utána 3 percenként
  • 8E busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként
  • 9-es busz: a tűzijáték előtt 4-5, utána 4 percenként
  • 11-es busz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként
  • 14-es villamos: a tűzijáték után 7-8 percenként
  • 16A busz: a tűzijáték előtt 2, utána 1-2 percenként
  • 17-es villamos: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként
  • 19-es villamos: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként
  • 21-es busz: a tűzijáték után 20 percenként
  • 21A busz: a tűzijáték előtt és után is 6-7 percenként
  • 22A busz: a tűzijáték előtt 6, utána 7-8 percenként
  • 23-as busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként
  • 23E busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként
  • 24-es villamos: a tűzijáték után 10 percenként
  • 26-os busz: a tűzijáték után 20 percenként
  • 27-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként
  • 28A villamos: a tűzijáték előtt 10 percenként
  • 30A busz: a tűzijáték előtt és után nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak a vonalon
  • 31-es busz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 33-as busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként
  • 34-es busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 36-os busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak
  • 38-as busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak
  • 38B busz: a csepeli forgalom segítése érdekében Csepel, Szent Imre tér és a Hárosi csárda megállóhely között körülbelül 18 órától 23 óráig közlekedik, a tűzijáték előtt 30, utána 15 percenként
  • 40-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 7-8 percenként
  • 40B busz: a tűzijáték előtt 20 percenként
  • 42-es villamos: a tűzijáték után 10 percenként
  • 44-es busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 45-ös busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 50-es villamos: a tűzijáték előtt 6, utána 5 percenként
  • 51-es villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként
  • 54-es busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak
  • 55-ös busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként
  • 56A villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként
  • 57-es busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 58-as busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként
  • 59-es villamos: a tűzijáték előtt 12, utána 15 percenként
  • 61-es villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként
  • 63-as busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 65A busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként
  • 66-os busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak
  • 67-es busz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 70-es trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6-7 percenként
  • 71-es busz: a tűzijáték után 20 percenként
  • 72-es trolibusz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 74-es trolibusz: a tűzijáték előtt 5, utána 4 percenként
  • 75-ös trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként
  • 76-os trolibusz: a tűzijáték után 7-8 percenként
  • 77-es trolibusz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 78-as trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6-7 percenként
  • 80-as trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként
  • 83-as járat (a trolibusz helyett 18 órától autóbusz közlekedik): a tűzijáték előtt 7-8, utána 4 percenként
  • 85-ös busz: a tűzijáték előtt 6-7, utána 6 percenként
  • 88-as busz: a tűzijáték után 30 percenként
  • 91-es busz: a tűzijáték után 7-8 percenként
  • 95-ös busz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 97E busz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 99-es busz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként
  • 106-os busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként
  • 112-es busz: a tűzijáték utána 10 percenként
  • 114-es busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként
  • 123A busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 126A busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként
  • 130-as busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak
  • 133E busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként
  • 136E busz: a tűzijáték előtt 6-7, utána 5 percenként
  • 139-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként
  • 141-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként
  • 144-es busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként
  • 149-es busz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 150-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként
  • 151-es busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak
  • 155-ös busz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 157-es busz: a tűzijáték előtt 60, utána 20 percenként
  • 157A busz: a tűzijáték előtt 60 percenként
  • 159-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként
  • 160-as busz: a tűzijáték előtt és után is 20 percenként
  • 164-es busz: a tűzijáték előtt 120, utána 20 percenként
  • 168E busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 169E busz: a tűzijáték után 10 percenként
  • 172-es busz: a tűzijáték után 20 percenként
  • 182-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként
  • 184-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként
  • 187-es busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként
  • 194-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként
  • 196-os busz: a tűzijáték előtt 15, utána 20 percenként
  • 196A busz: a tűzijáték előtt 15, utána 6-7 percenként
  • 212-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként
  • 213-as busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 216-os busz: a tűzijáték előtt 6 percenként
  • 220-as busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként
  • 222-es busz: a tűzijáték előtt 30, utána 15 percenként
  • 230-as busz: a tűzijáték előtt 60 percenként
  • 238-as busz: a vonalon nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak
  • 243-as busz: a tűzijáték után 15 percenként
  • 250B busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként
  • 257-es busz: a tűzijáték előtt 30, utána 20 percenként
  • 260-as busz: a tűzijáték előtt és után is 20 percenként
  • 261E busz: a tűzijáték előtt 15 percenként
  • 264-es busz: a tűzijáték előtt 40 percenként
  • 266-os busz: a tűzijáték előtt 30, utána 60 percenként
  • 276E busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként
  • 294E busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként