Hétmillióért adott tippet a munkahelye kifosztására

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy Nógrád megyei férfi ellen, akinek az ötlete alapján a munkahelyéről kilenc és fél millió forintot lopott el egy ismerőse. 
Vágólapra másolva!

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei főügyészség vezetője azt mondta, a vádlott és társa 2013 nyarán állapodott meg abban, hogy egy szécsényi cég irodájában lévő páncélszekrényből pénzt fognak ellopni.

Mivel a vádlott itt dolgozott, tudta, hogy az egyik hétvégén a telephelyen

nem fog működni a riasztó, a páncélszekrényben pedig sok pénz lesz. Emellett a széf számkódját is ismerte.

Ezeket az információkat megosztotta a tolvajjal, és rávette, hogy lopja el a pénzt. Miután a férfi beleegyezett, a lopás időpontjában

a megbízó külföldre utazott,

hogy még véletlenül se terelődjön rá a gyanú.

Augusztusban egy késő este a tolvajt a felesége vitte el autóval a tetthelyre. A lopásra rávett férfi átugrott a kerítésen, és a társától kapott kulccsal bement az épületbe, ahol megtalálta a páncélszekrényt.

A kóddal kinyitotta a széfet, és kivette a benne lévő 9,5 millió forintot.

A lopás után néhány nappal a férfi 7 millió forintot adott át a tippadónak, a többi pénzt megtarthatta. A főügyész elmondta, hogy a Balassagyarmati Járási Ügyészség a lopást kitervelő megbízót börtönbe küldené.