Szappanos sínen tesztelték a régi-új metrószerelvény fékjét

Metró Metrószerelvények Felújított metrószerelvények a 3-as metró vonalára
Felújított metrószerelvények a 3-as metró vonalára. 2016.09.27.
Vágólapra másolva!
A 3-as metróra szánt  felújított orosz metrószerelvény egyik prototípusának kocsijait letesztelték Budapesten csúszós síneken is – közölte az orosz Metrowagonmas vállalat. Közleményük szerint a sínpályát szappannal és samponnal kenték be, így szimulálva az olajos, nedves vagy jeges körülményeket, és a prototípus megfelelt a gyár biztonsági előírásainak. Az Origónak a Nemzeti Közlekedési Hatóság is megerősítette, hogy valóban végeztek a metróvonalon ilyen teszteket a felújított szerelvénnyel.
Vágólapra másolva!

Az orosz gyártó szerint a felújított szerelvény modernizált fékrendszere jól vizsgázott, és

A közlemény hallgatólagosan arra is utal ezzel, hogy december elején a 2-es metró vonalán, a Pillangó utcai megállónál egymásnak koccant két, a francia Alstom cég által gyártott metrószerelvény azért, mert a hátulról érkező nem tudott időben megállni a csúszós sínen. Tény, hogy a felszíni pályaszakasz időszakos csúszóssága ellenére – amiről évtizedek óta tudnak a szakemberek – a régi orosz szerelvényekkel sosem történt hasonló baleset, bár akkoriban a vonatvezérlő rendszer is másképpen működött a vonalon.

A felújított orosz prototípus a budapesti bemutatón Fotó: Polyák Attila - Origo

Az orosz gyártó megemlíti, hogy a fékrendszer mellett modernizálták a pneumatikus rendszert is, illetve korszerű kompresszorok kerültek a kocsikba, továbbá a teljes hajtásrendszer megújult, 30 százalékkal csökkentve a szerelvények áramfogyasztását. A gyári biztonsági vizsgálatok során nemcsak a fékrendszert, hanem a kocsik elektromos szigetelését, a kasztni szivárgászárását és az utasok vészhelyzetben történő evakuálásának a menetét is ellenőrizték.

Az új vagy a felújított a jobb?

Kezdettől vitatott volt, hogy érdemes-e felújítani a régi orosz szerelvényeket, vagy hosszú távon kifizetődőbb volna újakat venni. Az 2-es vonalra vett 22, ötkocsis Alstom-szerelvény 140 millió euróba került 2009-ben, a 3-as metró vonalára a 37 darab hatkocsis orosz szerelvény felújítása 219 millió eurós szerződés. Vagyis egy Alstom-kocsi 2009-es átlagárfolyamon 357 millió forintba (1,27 millió euró) került, míg a felújított orosz kocsik darabja 306 millió forint (980 ezer euró) a jelenlegi árfolyamon.

Az orosz cég és a BKV tavaly augusztusban írt alá 222 kocsira vonatkozó szerződést, amelyeket 2016 és 2018 között szállít le a gyártó. Az első szerelvény jövő tavasztól járhat a 3-as vonalon. Egyelőre két felújított prototípus van Budapesten az orosz gyártó közleménye szerint, és

jelenleg a magyar közlekedési hatóságok tesztelik.

A felújított orosz metrókocsikkal valóban végeztek „sampontesztet” is a budapesti metróvonalon – erősítette meg a Metrowagonmas közlését a Nemzeti Közlekedési Hatóság, amelynek először engedélyeznie kell minden metrótípust, mielőtt forgalomba állhatna Budapesten.