Megölte idős anyját egy domoszlói férfi

Vágólapra másolva!
Vádat emelt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett gyilkosság miatt egy domoszlói férfi ellen a Heves Megyei Főügyészség azért, mert a fiú nem gondozta idős, mozgásképtelen édesanyját, aki belehalt az embertelen körülményekbe.
Vágólapra másolva!

A főügyészség közleménye szerint a vádlott a 74 éves, combnyaktörést szenvedett édesanyját a kórházi ellátás után

mozgásképtelen, teljes ellátást igénylő állapotban vitte haza

domoszlói otthonába, és vállalta, hogy ott gondozni fogja.

Ennek ellenére az idős asszony ellátásáról csaknem egy hónapon keresztül nem gondoskodott: nem táplálta megfelelően,

nem mosdatta, egy szeméttel telehordott szobában, a saját ürülékével, vizeletével szennyezett ágyban hagyta feküdni.

Emiatt anyja testén nagy kiterjedésű, helyenként

nyűvekkel szennyezett felfekvéses fekélyek alakultak ki,

és az eltávolítatlan vizeletétől szinte az egész bőrfelülete felmaródott.

Bár a vádlott észrevette édesanyja egyre romló állapotát, sem orvosi, sem szociális ellátási segítséget nem kért és mentőt is csak azután hívott hozzá, hogy egyik ismerőse a helyszínen szembesült az embertelen körülményekkel.

Az asszonyt kórházba vitték, de néhány nap múlva meghalt. Halálát a felfekvések felülfertőződése miatt kialakult általános

vérmérgezéses állapot, tüdőgyulladás és vesegyulladás

együttesen okozta. A Heves Megyei Főügyészség börtönbe küldené a férfit.