A berlini terrortámadás miatt rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak ma a rendőrség központjában. Lakatos Tibor ezredes, az ORFK Közrendvédelmi Főosztályvezetője azt mondta, hogy a magyar rendőrség folyamatosan figyeli a német és más külföldi eseményeket és az azt követő rendőri intézkedéseket.
A magyar rendőrség az év végi ünnepekkel kapcsolatban fokozottan ügyel a magyar emberek biztonságára. November 25-étől kiemelt figyelmet fordítunk az ünnepi vásárokra és bevásárlóközpontokra”
– mondta.
Emellett minden olyan eseményre több rendőrt vezényelnek, amelyen nagy tömeg várható: például a karácsonyi istentiszteletek környékén is több lesz az egyenruhás. Vigyáznak a pályaudvarokra, valamint az osztrák és német rendőrökkel együtt a Németország és Magyarország közötti vonatokon is járőröznek majd.
Lakatos Tibor azt is mondta, hogy a közterületi rendezvényeken is több rendőr teljesít majd szolgálatot, és az elhagyott csomagokra is jobban figyelnek majd. A nyílt befogadóállomásokon rendőri intézkedésekre nem kell számítani. A rendőrök folyamatos kapcsolatban állnak a TEK-kel, munkájukat pedig polgárőrök is segítik.