Az LMP nem kért semmit azért cserébe, hogy támogatja a két kormánypárttal közös alkotmánybíró-jelölteket – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kósa Lajos szerint csupán jelezték, hogy fontos számukra az Alkotmánybíróság normális működése, az együttműködésért pedig nem kért semmit.
Bármilyen furcsa, léteznek olyan pártok, akik a politikai alkut nem a piaci kofák alkudozásából lesték el"
– fűzte hozzá kósa. Azt is mondta, nem arról van szó, hogy a Fidesz és a KDNP az LMP jelöltjeit támogatja, hiszen hosszú tárgyalások után egyeztek meg a nevekben.
Mint arról az Origo is beszámolt, csütörtökön jelentették be, hogy a Fidesz, a KDNP és az LMP megegyezett a jelöltekről a hiányzó bírói helyekre, és a testület új elnökéről is konszenzus alakult ki köztük.
Ennek értelmében Marosi Ildikót, Horváth Attilát, Schanda Balázst és Szabó Marcelt jelölik a testületbe. Elnöknek az AB jelenlegi elnökhelyettesét, Sulyok Tamást javasolják. Az MSZP-vel és a Jobbikkal szintén próbáltak tárgyalni, ám sikertelenül.