Tovább egyeztet a Népszabadság főszerkesztője és a kiadó

Népszabadság, megszűnése, próbálnak dolgozni
Vágólapra másolva!
A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik, amely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához – írják hétfő reggeli közleményükben. 
Vágólapra másolva!

A cég közleménye szerint vasárnap folytatódtak a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatos tárgyalások a Mediaworks menedzsmentje és a Népszabadság szerkesztőségének vezetői között.

A Népszabadság szerkesztőségi épülete előtt. A lap munkatársai vasárnap megpróbálták felvenni a munkát Fotó: Mudra László - Origo

A Mediaworks szombaton jelentette be a Népszabadság nyomtatott és online termékének felfüggesztését. A kiadó a közleményében azzal indokolta a döntését, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így

2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

Ezt követően ajánlatot tettek, amely szerint a kiadó tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, ha a Népszabadság szerkesztőségének vezetésével a következő napokban megállapodnak egy

A Mediaworks nyitott a megállapodásra, amelyben a napilap esetleges értékesítését is rögzíthetik. A Mediaworks hangsúlyozta:

a szerkesztőség függetlenségének további fenntartása alapvető cél,

míg a tulajdonos elsősorban a termékek pénzügyi szempontú vizsgálatára koncentrál. A felek megegyeztek abban, hogy hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek – áll a közleményben.