Sikeresen folytatja nyomozását a Terrorelhárítási Központ a belga állampolgárságú Salah Abdeslam magyarországi tevékenységének, így az itteni segítőinek a részletes felderítése érdekében, a nyomozás során együttműködnek a belga és a francia társzervekkel - írja a Magyar Idők.
Az újság arra a kérdésére, van-e nyilvánosságra hozható információ az Abdeslam utáni nyomozás eredményei közül, azt a választ kapta, hogy a TEK műveleti egységei 2016. július 21-én elfogtak egy szír férfit, aki ellen az osztrák hatóságok embercsempészet miatt nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A férfi egy kiterjedt nemzetközi embercsempész-szervezet vezetője volt,
elfogása után a TEK átadta az osztrák hatóságoknak. Ő volt az, aki egy A. Ahmed nevű személyt Bicskéről Ausztriába szállított.
A lap úgy tudja, hogy A. Ahmed nem kapcsolódik sem a párizsi, sem a brüsszeli robbantásokhoz, ám az nem lehet véletlen, hogy Salah Abdeslam 2015. október 3-án őt is magával vitte a németországi Ulmból három másik olyan, az Iszlám Államhoz kötődő terroristával együtt, akik aztán részt vettek a párizsi, illetve a brüsszeli támadásokban. A. Ahmed 12 nappal a párizsi támadás előtt, 2015. november 1-én megkísérelte elhagyni Magyarországot Szerbia irányába,
vélhetően vissza akart jutni az Iszlám Állam rakkai bázisára, Szíriába, ám a magyar rendőrség elfogta,
és november 9-ig Kiskunhalason idegenrendészeti őrizetben tartotta, majd Bicskére szállították, innen került Ausztriába.