Gulyás: Ez példátlan felelőtlenség lenne

Gulyás Gergely, a Fidesz új alelnöke ad interjút Kovács Andrásnak 2015 december 15-én
Gulyás Gergely, a Fidesz új alelnöke ad interjút Kovács Andrásnak 2015 december 15-én
Vágólapra másolva!
Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint példátlan felelőtlenség lenne nem támogatni egy olyan alkotmánymódosítást, amelynek tartalmával és szövegével az ellenzéki pártok közül kettő is egyetért.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az alkotmánymódosítás szükségességéről a magyar politikában mára majdnem konszenzus alakult ki, hiszen - az MSZP-n kívül, amely egyáltalán nem vett részt az egyeztetéseken - mind a Jobbik, mind az LMP elfogadhatónak tartja a módosítás szövegét.

Az alaptörvény módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása, vagyis 133 szavazat kell, és mivel 131 kormánypárti képviselő van,

további két ellenzéki képviselő támogatására is szükség van.

Bíznak benne, hogy az ország érdeke az ellenzéki pártoknak is az első - mondta Gulyás.

Szerinte fontos a nemzetközi és az európai uniós joggal összhangban rögzíteni, hogy melyek a menekültpolitika alkotmányos határai Magyarországon, mégpedig azért, mert az Európai Bizottság jogalkotási javaslatait éppen azért bírálja az a magyar kormány, mert ellentétesek a nemzetközi joggal, valamint túllépnek az EU-ra átruházott közös hatáskörökből fakadó jogokon.

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerint az alaptörvény-módosítás szövegével két ellenzéki párt is egyetért Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt mondta, hogy az alkotmánymódosítás világossá teszi: Magyarország nemzetközi kötelezettségeit és az uniós közös menekültpolitika szabályait betartja, ugyanakkor ragaszkodik az egyéni elbíráláshoz, valamint az első biztonságos állam elvének érvényesítéséhez.

A módosítás eredményeként az Európai Bizottság próbálkozásai, hogy a közös felhatalmazáson túl szabjon meg menekültügyi szabályokat, fogadtasson el kényszerbetelepítést, a nemzetközi és az európai joggal, valamint

a magyar alkotmányjoggal ellentétesek lesznek -

mondta.

Gulyás Gergely közölte, csütörtökön ülésezik a törvényalkotási bizottság, ott fogadják el a benyújtott módosító javaslatokat, majd november 8-án döntenek az alkotmány módosításáról. A törvényalkotási bizottság elé terjesztett egyik módosító javaslat – engedve a Jobbik kérésének – tartalmazni fogja azt, hogy a menedékjog biztosításának alapvető szabályait kétharmados, sarkalatos törvény határozza meg – mondta.