A Fidesz kivizsgáltatná a SIM-kártyák ügyét

Németh Szilárd
Németh Szilárd maradt a Magyar Birkózó Szövetség elnöke
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását és vizsgálatát sürgeti a Fidesz, miután kiderült, hogy terroristák is használhatták azokat a magyarországi SIM-kártyákat, amelyekből kétszázezer darab volt egyetlen hajléktalan nevén.
Vágólapra másolva!

A fideszes Németh Szilárd arra kérte a kormány nemzetbiztonsági kabinetjét, vizsgálja meg azt az információt, amely szerint terroristák is használhattak magyarországi SIM-kártyákat. A kormánypárt frakcióvezető-helyettese megdöbbentőnek és nemzetbiztonságilag kockázatosnak nevezte a hírt.

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mint arról az Origo is beszámolt, a Magyar Idők írt arról, hogy egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltős SIM-kártyát vásároltak magyarországi szervezett bűnözői körök, a kártyák egy része pedig a párizsi és a brüsszeli terrortámadásokat végrehajtókhoz vándorolhatott.

- mondta a tömeges kártyavásárlásról a kormánypárti politikus, aki vizsgálatra, majd a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tájékoztatására kérte a nemzetbiztonsági kabinetet.

Kétszázezer SIM-kártya egyetlen hajléktalan nevén - képünk illusztráció Fotó: Origo

Az alvilágnak és a terroristáknak amúgy azért van szükségük ilyen mennyiségű telefonkártyára, mert egy kártyát általában csak egyszer használnak. Az Iszlám Állam központjából koordinált cselekmények végrehajtásához sokszor elég egy SMS vagy egy hívás egy megadott telefonszámra.