Erősítené a Fidesz a gyerekvédelmet

Selmeczi Gabriella, Fidesz Sajtótájékoztató, Selmeczi Gabriella a Fehér házban.
Fidesz sajtótájékoztatót tart Selmeczi Gabriella a Fehér házban.
Vágólapra másolva!
A gyerekvédelmi intézményrendszer szigorítására készül a Fidesz. Két képviselőjük közös javaslata tiltaná például, hogy a szülők lemondhassanak a védőnői, orvosi ellátásról, és kötelezővé tenné a megjelenést a szűrővizsgálatokon.
Vágólapra másolva!

A gyermekvédelmi törvények módosítását kezdeményezi a Fidesz annak érdekében, hogy

az intézményrendszer szabályainak szigorításával megelőzhetők legyenek a gyöngyösihez, a recskihez vagy az agárdihoz hasonló, gyermekhalálokhoz vezető esetek.

Selmeczi Gabriella, a nagyobbik kormánypárt emberi erőforrások kabinetjének vezetője és Horváth László fideszes politikusok közösen mutatták be javaslatukat, melyben – más mellett – a gyerekvédelmi jelzőrendszer tagjainak hatékonyabb együttműködését kezdeményezik.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz emberi erőforrások kabinetjének vezetője Fotó: Origo

A tervezet szerint az intézményeknek együtt kell kezelniük a testvérek ügyeit, súlyos veszélyeztetettségként értékelnék, ha a szülők elzárkóznak az ellátóktól.

Tiltanák, hogy a szülők lemondhassanak a védőnői, orvosi ellátásról, és kötelezővé tennék a megjelenést a szűrővizsgálatokon.

Horváth László a gyerekhalálokra emlékeztetve elmondta: az elkövetők maguk a szülők voltak, akiknek tette sem a tudatlansággal, sem a rossz anyagi helyzettel nem hozható összefüggésbe. Az ügyeket több hatóság is áttekintette, a változtatások a vizsgálataik javaslatait is magukban foglalják.

Mint arról az Origo is beszámolt, szociális segítők is dolgoznak majd a jövőben iskolákban és óvodákban. A szakemberek 2018-tól lesznek jelen az intézményekben, mert – a szaktárca szerint – minél közelebb kell vinni a klasszikus szociális munkát végző szociális segítőket a családokhoz.