16 évre ítélték a gyilkos masszőrnőt

Vágólapra másolva!
16 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság kedden azt a miskolci masszőrnőt, aki megölt egy idős nőt. Az ítélet jogerős. 
Vágólapra másolva!

A masszőrnő a munkahelyén vitatkozott össze egy 86 éves özvegy nővel, akivel egy házban lakott.

Az idős nőt zavarta, hogy a házba idegenek járnak be. Az is zavarta, hogy a házban elhelyezett, a masszást reklámozó tábla miatt az újságos nem tudja a postaládába dobni a lapokat.

A vita után a masszőrnő megverte az idős asszonyt, megtaposta a bordáit, majd egy zsinórral megfojtotta. Ezután vett egy takarófóliát, a holttestet belecsomagolta, ragasztószalaggal körbetekerte, majd a szépségstúdió alatti emeleten lévő iroda ajtaja elé rakta. Másnap az irodába érkező alkalmazott értesítette a rendőrséget.

A nő végig tagadta a gyilkosságot.