Vágólapra másolva!
Több mint 200 szavazattal győzött Rezák László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szolnoki időközi önkormányzati választáson – értesült az Origo.
Vágólapra másolva!

Több mint 200 szavazattal győzött Rezák László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szolnoki időközi önkormányzati választáson, a 6-os számú körzetben.

Köszönet a szavazatokért, a bizalomért és a támogatásért! A siker mindannyiunké! A ma este még az ünneplésé, de holnap indul a munka, Szandáért, Kocsorosért, Alcsiszigetért és a Kertvárosért!

Közzétette: Rezák László2016. január 17.

Ligeti József, a baloldal által támogatott független jelölt 406 szavazatot szerzett, míg kormánypárti riválisa 612-öt – értesült nem hivatalos forrásból az Origo.

Rezák László (Fidesz-KDNP) nagyon simán nyert Forrás: Rezák László/Facebook

Csikós Attila, a Jobbik jelöltje 315, Szekeres Éva (független) 170, Nagy Gyula (független) 55, Filemon Kristóf (Munkáspárt) 15 szavazatot szerzett.

Ez volt a választás tétje

Mint arról korábban beszámoltunk, a szolnoki megméretésnek abból a szempontból nem volt nagy jelentősége, hogy

a testületben meglévő fideszes többség nem volt veszélyben.

A választásnak ugyanakkor abból a szempontból már volt tétje, hogy Szolnok kertvárosi részében fekvő körzet 2006 óta viszonylag stabil fideszesnek számított. Azért csak viszonylag, mert mind a 2010-es, mind a 2014-es parlamenti választáson a kormánypártok messze országos átlaguk alatt szerepeltek. A kérdés az volt, hogy a Fidesz meg tudja-e tartani a körzetet.

2014 tavaszán gyengébb volt a Fidesz

Az előzetes eredmények ismeretében jól látszik, hogy 2014 őszéhez képest

némileg visszaesett a Fidesz támogatottsága.

A pártok közül a Jobbik támogatottsága közel hat százalékpontot erősödött. Az MSZP-DK-Együtt jelöltje 20 százalék alatt szerepelt 2014-ben. Most egyetlen, parlamentben lévő baloldali párt logója sem volt a szavazólapon. Az általuk támogatott független jelölt öt százalékpontot tudott javítani a 2014-es baloldali eredményhez képest.

A Fidesz-KDNP országos listája 2014 tavaszán

ebben a körzetben 37,09 százalékot szerzett.

Most Rezák László több mint 38 százalékos eredményt ért el, ami némileg jobb, mint a kormánypártok két évvel ezelőtti szereplése. A közös baloldali lista két éve 30,48 százalékot kapott, most Ligeti József nem tudta elérni ezt a támogatottsági szintet.

Civilgyőzelem Hajdúszoboszlón

Vasárnap időközi önkormányzati választást tartottak Hajdúszoboszló 6. egyéni választókerületében is. A választást azért kellett kiírni, mert a választókerület képviselője, Kállai István, az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület politikusa októberben lemondott magas pozíciójáról.

A 2223 választópolgárból 643 (28,92 százalék) adott le szavazatot – nyilatkozta a Budapest Beaconnek Vincze Ferenc, a város jegyzője. Ebből 636 volt érvényes és 7 érvénytelen – tette hozzá.

A 636 érvényes szavazat a következőképpen oszlott meg:

  • Németi Attila Sándor (Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület): 219 szavazat (34,43 százalék)
  • Görög Csaba (független): 168 szavazat (26,42 százalék)
  • Guglenko Márk Dávid (független): 151 szavazat (23,74 százalék)
  • Tóth Attila (Jobbik): 85 szavazat (13,36 százalék)
  • Márton Zoltán (Magyar Munkáspárt): 13 szavazat (2,04 százalék)